Hosszú szünet után ismét edzésbe állhattak felnőtt futsalosaink. Juanra mester az első héten kilenc foglalkozást tart a keret tagjainak.

A koronavírus-járvány miatt lényegében február óta kényszerű szabadságon voltak játékosaink. Azóta csupán egyénileg tudtak edzeni, így nem csoda, hogy valamennyiüknek nagyon hiányzott már a közös munka.

- Bármennyire is becsületesen betartottuk a szakmai stáb utasításait, az otthon elvégzett penzum hatékonysága meg sem közelítheti a csapat gyakorlásokét. Annyi hasznunk azért van, hogy mind mentálisan, mind pedig fizikálisan maximálisan ki tudtuk magunkat pihenni. Nekem már nagyon hiányoztak a társak, hiányzott a közös edzés – fogalmazott az első tréning előtt válogatott kapusunk, Alasztics Marcell, akit társaival együtt Bokor Zsolt sportigazgató és Szántó Erzsébet klubmenedzser köszöntött. Egyesületünk vezetői rögvest meg is fogalmazták a 2020-2021-es szezon célkitűzéseit. Ezek szerint a bajnokságban és a Magyar Kupában is a döntőbe várják a csapatot.

Ennek megfelelően komoly felkészülés vár az együttesre, bár Juanra Calvo csak fokozatosan akarja terhelni a játékosokat.

- A hosszú szünet után nagyon vigyáznunk kell arra, hogy senki se sérüljön meg. Az első hétre ugyan kilenc tréninget is terveztünk, de még véletlenül sem vágunk rögtön a dolgok közepébe. A fokozatosságon lesz a hangsúly – adott gyors tájékoztatást vezetőedzőnk.

Az edzések mellett felkészülési mérkőzések is lesznek majd, melyek közül az első augusztus 5-én játsszák majd le a mieink Dunaújvárosban.