Vas Ádám párjával együtt boldog tulajdonosai egy három hónapos kutyusnak. A pici Jack Russel Terrier már eddig is sok szép pillanatot szerzett gazdáinak.

Válogatott futsal játékosunk elmondása szerint már régóta tervezték, hogy egy négylábú kedvenccel bővítik családjukat és erre nem is olyan régen kitűnő lehetőség kínálkozott.

- A koronavírus-járvány alatt született az egyik ismerősünknél öt kiskutya. Mutattak nekünk képeket róluk és az egyik, amelyiknek két pötty volt a hátán, nagyon megtetszett nekünk. Azonnal el is döntöttük, hogy „megszerezzük”. Az egyetlen kikötésünk az volt, hogy fiú legyen. Pár nap múlva értesítettek bennünket, hogy a kutyus kan, így pedig már mentünk is érte – elevenítette fel a történéseket Ádi, aki kedvesével Hugónak nevezte el a kis Jack Russel Terriert.

- A „Maszk” című filmben láttunk ilyen kutyust és utánaolvasva a tulajdonságainak, nagyon megfelelt nekünk. Igen mozgékony, szeret labdázni. Sokat kirándul velünk. Bár még csak három hónapos, de már sok mindenre megtanítottuk – tette hozzá a boldog gazdi, aki azért következetes akar lenni a kis kedvenc nevelésében. Úgy tervezi, hogy ősszel magukkal hozzák Szombathelyre és kiképzésre is elviszik. Most azonban még csak egy csopaki nyaralás következik, melyre Hugó is „hivatalos”. Ott akár még a horgászatokra is Ádival tarthat, ám ha nincs kedve, akkor addig a lakásban hódolhat nagy hobbijának, a zoknik lopkodásának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Futsal NB I. Felső-ház tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 8 +10 25
2. Futsal Veszprém 6 +9 11
3. DEAC 7 -6 11
4. MVFC Berettyóújfalu 6 -1 11
5. Újpest FC-220VOLT 7 -12 4
Go to top