Kétéves szünet után ismét felső-, illetve alsóházi rájátszást rendeznek az NB I-es futsalbajnokságban. A mieink a felsőház második helyéről folytatják a pontvadászatot. Az első fordulóban március 2-án hétfőn 18.30 órakor az Aramis együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése alapján mind a felső-, mind pedig az alsóházba öt-öt csapat kapott besorolást. A Haladás az alapszakasz eredményei alapján a felsőházban szerepel majd. A szombathelyiek négy ponttal kezdhetik meg a bajnokság második szakaszát. A Berettyóújfalu hat, a Nyírgyulaj kettő, a Ferencváros egy, míg az Aramis nulla pontot tudhat magáénak jelenleg. Az öt együttes két kört játszik majd, azaz valamennyi gárda nyolc meccsen lép majd pályára. A tízedik fordulót követően az első két helyezett a bajnoki aranyéremért, míg a harmadik és a negyedik a bronzért indulhat majd harcba. A párharcok három győzelemig tartanak. A rájátszást előkelőbb helyen záró csapat lesz a pályaválasztó az első meccsen.

- A jelenlegi pozíciónk alapján a folytatásban mindenképpen három ponttal többet kellene szereznünk a Berettyóújfalunál ahhoz, hogy mi kezdhessük kedvezőbb helyzetből a három győzelemig tartó döntőt. A realitást figyelembe véve ez azt jelenti, hogy nem szabad egyik meccsen sem kikapnunk tőlük. Ez a matematika persze csak abban az esetben igaz, ha a többiek ellen mindkét gárda ugyanannyi pontot szerez – tekintett picit előre Pálmay Tamás szakágvezető.

A felsőház állása: 1. Berettyóújfalu 6 pont, 2. Haladás VSE 4 pont, 3. Nyírgyulaj 2 pont, 4. FTC 1 pont, 5. Aramis 0 pont

A Haladás mérkőzései:

2020.03.02. Hétfő 18.30: Haladás VSE-Aramis SE

2020.03.23. Hétfő: FTC-Haladás VSE

2020.03.30. Hétfő 18.30: Haladás VSE-Nyírgyulaj

2020.04.20. Hétfő 18.30: Berettyóujfalu-Haladás VSE

2020.04.27. Hétfő: Aramis SE-Haladás VSE

2020.05.11. Hétfő 18.30: Haladás-FTC

2020.05.18. Hétfő 18.00: Nyírgyulaj-Haladás VSE

2020.05.25. Hétfő 18.30: Haladás VSE-Berettyóújfalu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top