Kifejezetten férfias küzdelemben 7:4 arányú vereséget szenvedett hazai környezetben a másodosztály Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk a Pécs együttesétől.

A bajnokság 6. fordulójában lejátszott mérkőzés első perceiben már látszott, hogy a mecsekaljaiak lényegesen idősebb játékosai bizony átlagosan jó tíz centiméterrel magasabbak és legalább ugyanennyi kilóval nehezebbek is, mint a Hali fiataljai. Ez alól egyedül talán Sipos Gergő jelentett kivételt. Ezt a jelentős fizikai hátrányt azonban a derbi első negyedórájában remekül kompenzálták technikai tudásukkal a szombathelyi futsalosok. Ennek köszönhetően a 12. percben már 2:0-ra vezettek a házigazdák: Németh Gábor és a már említett Sipos Gergő vette be az ellenfél kapuját. A folytatásban aztán egy időre Gyimesi Máté bravúrjainak köszönhetően befagyott az eredmény, ám a félidő hajrájában Huszty 2:1-re alakította az állást.

Szünet után még keményebbé vált a játék. A sípmesterek rendesen osztogatták is a sárga, illetve piros lapokat. Ebből a szó szerinti férfias csatából aztán a vendégek kerültek ki győztesen. Vidák Balázs együttese hiába állt át a hajrában öt a négy elleni játékra, a vége 7:4 arányú vereség lett.

Haladás VSE II.-PTE PEAC R-BUS 4:7 (2:1)

A Haladás gólszerzői: Németh G. (8.), Sipos G. (12.), Kovács (26.), Papp (36.)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top