Szinte tartolt futsalcsapatunk az előző szezon legjobbjait megválasztó szavazáson. Dróth Zoltán, Sásdi Bálint és Sziffer András is győzni tudott kategóriájában.

Most már hagyománynak számít, hogy nem csak futballban, hanem futsalban is megválasztják az évad legjobbjait. Így történt ezúttal is. A Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottságának tagjai, a szakágvezetők, valamint a szövetségi kapitányok adhatták le a voksaikat arra, hogy kik voltak a legjobbak a 2018-2019-es szezonban. Nos, idén szó szerint tarolt a Haladás VSE, ugyanis három kategóriában is szombathelyi győztest avattak.

Az NB I-es bajnokság legjobb kapusa Sásdi Bálint, legjobb játékosa Dróth Zoltán, míg legjobb edzője Sziffer András lett. 

Azonban nem csak a felnőtteknél, hanem a fiataloknál is értek el sikereket játékosaink, csapataink. Klubunk U17-es együttese remekül hajrázva bronzérmes lett a 2018-2019-es pontvadászatban. A Vidák Balázs edzette gárda az utolsó öt meccsét megnyerve végül 64 pontot gyűjtött, így a BME és az ETO mögött a harmadik helyen végzett. A csapat tagjai a Haladás-Dunaferr derbi előtt vehették át érmeiket, ennek köszönhetően a népes közönség elismeréséből is bőven kijutott nekik.

A bronzérmes gárda tagjai: Horváth Bendegúz, Horváth Kristóf, Volner Bence, Mercs László, Németh Benjámin, Németh Ármin, Puhr Bálint, Horváth Zénó, Horváth Norbert, Kárász Noel, Geiger Ádám, Bartha Dávid, Harrach Barna, Gerencsér Antal, Somogyi Dániel, Séllei Botond játékosok, valamint Vidák Balázs edző.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top