A Haladás Futsal Kupát első alkalommal rendezte meg szakágunk a Szombathely és környéki iskolák 3. és 4. osztályos diákjai számára. A torna második fordulójában a Paragvári Utcai Általános Iskola és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola csapata szerezte meg az első két helyet, és jutott áprilisi négyes döntőbe.

Fotó: Horváth Dániel

Március 8-án kezdődött az I. Haladás Futsal Kupa, melyet azzal a céllal rendeztünk meg, hogy lehetőséget biztosítsunk még több gyermek számára a sportág versenyrendszerébe való bekapcsolódásra, ezt a döntést pedig saját élményeik alapján hozhassák meg. A Haladás Futsal Kupa a Szombathely és környéki általános iskolák 3. és 4. osztályos nebulóit szólította meg, és az első hívó szóra 11 intézményből összesen 12 csapat nevezett. A 140 nebuló két fordulóban mérte össze tudását, az egyes játéknapokon 6-6 csapat versengett, a fordulók első két helyezettje pedig április 12-én a négyes döntőben szállhat harcba a Haladás Kupáért.

Fotó: Horváth Dániel

Az első fordulóban a Zrínyi Ilona Általános Iskola 2-es számú csapata és a Gothard Jenő Általános Iskola együttese végzett az élen, hatalmas örömmel nyugtázták a lurkók, hogy továbbjutottak a kupa fináléjába.

Fotó: Horváth Dániel

Március 22-én következett a második forduló, ahol szintén hat csapat mérkőzött meg a négyes döntőért.  Bajnoki címvédő futsalcsapatunk játékosai: Dróth Zoltán, Alasztics Marcell, Hajmási Milán, Gyimesi Máté és Nagy Kevin ezúttal is a sípokat fújták, Vas Ádám és Sipos Gergő pedig a remek hangulatért feleltek. Természetesen utánpótlásunk edzői: Sziffer András, Vidák Balázs és Jáger Sándor is aktív részesei voltak az eseménynek, ezen kívül még játékos-megfigyelőként is szemlélték az eseményeket.

Fotó: Horváth Dániel

A gyermekek az élmény emlékére egy egyedi tervezésű, a torna logójával ellátott pólót kaptak ajándékba, melyet a SPORT36-ZEUS Kft. biztosított; a csapatok egy oklevelet tehetnek ki az osztálytermekbe, a legnagyobb elánnal futsalozó nebulók pedig egy különdíjjal is gazdagabbak lettek.

Fotó: Horváth Dániel

A Haladás Futsal Kupa március 22-ei, második fordulójában a Paragvári Utcai Általános Iskola csapata és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola együttese végzett az élen, így ők csatlakoztak az előző forduló legjobbjaihoz, és mérkőzhetnek meg április 12-én a kupáért.

Fotó: Horváth Dániel

I. Haladás Futsal Kupa résztvevő iskolái:

- ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

- Gothard Jenő Általános Iskola

- Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola

- Zrínyi Ilona Általános Iskola

- Oladi Általános Iskola

- Apáczai Csere János Általános Iskola

- Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Paragvári Utcai Általános Iskola

- Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

- Dési Huber István Általános Iskola

Fotó: Horváth Dániel

https://www.youtube.com/watch?v=9qx1OZedStc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top