A Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi évfordulója alkalmával elismeréseket adott át négy Vas megyei klub képviselőinek és munkatársainak. Az MBSZ képviseletében Komáromi Tibor alelnök adta át a díjakat többek között elnökünknek, Homlok Zsoltnak és a magyar birkózósport utóbbi 30 évének legeredményesebb szabadfogású edzőjének, Veréb István szakosztályvezetőnknek.

Századik, jubileumi évfordulóját ünnepli idén a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ), mely ez alkalomból köszönti tagszervezeteit, és díjakat ad át azok képviselőinek. A tegnapi napon került sor a Haladás Sportkomplexumban ünnepélyes keretek között egyesületünk, valamint a KV Birkózó SE Körmend, a Büki Birkózó Club, illetve Kőszegi Birkózó Egyesület díjazására. Elsőként birkózószakosztályunk vezetője, Veréb István köszöntötte a jelenlévőket: a klubok képviselőit, edzőket, szakosztályvezetőket, vezetőket. Egyesületünk részéről Homlok Zsolt elnök, Bokor Zsolt elnökhelyettes, valamint Szántó Erzsébet klubmenedzser volt jelen az eseményen, Bükről Szabó András elnök, Csordás János szakosztályvezető, valamint Szabó Gábor tréner tette tiszteletét. A Kőszegi Birkózó Egyesületet Karner Péter, a szakosztály elnöke, Pusztai Tamás vezetőedző, valamint Pusztai Szilveszter képviselte, míg Körmendről Bartók Zsolt vezetőedző érkezett a díjátadóra.

Veréb Istvántól a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, a többszörös világbajnok, olimpiai ezüstérmes Komáromi Tibor vette át a szót, aki a szövetség nevében megköszönte, hogy Szombathely méltóképp képviseli és dolgozik a sportág érdekében, és kiemelte a Vas megyei egyesületek segítő szerepét is, majd a szövetség történelméről beszélt röviden, és elmondta, hogy Veréb István az utóbbi 30 év legeredményesebb szabadfogású edzője. Az emlékplakettek, zászlók, oklevelek, illetve az MBSZ történelmét felidéző könyvek átadása után Homlok Zsolt, egyesületünk elnöke üdvözölt mindenkit, majd megköszönte az áldozatos munkáját a sportág és szakosztályunk képviselőinek, akik sikereivel messze viszik Magyarország jó hírnevét. Elnökünk végezetül jó egészséget, további sportsikereket és jó megyei szakmai együttműködést kívánt, majd a jelenlévők kötetlen beszélgetéssel zárták az eseményt.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top