A hagyományoknak megfelelően ezúttal is kifejezetten jól teljesítettek súlyemelőink a Savaria Kupán, mely Tóth Géza Emlékverseny is egyben. Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai összesen kilenc érmet és több különdíjat tartottak itthon.

Akárcsak a korábbi években, ezúttal is rendkívül népes és nívós mezőny jött össze a Haladás Sportkomplexum Tóth Gézáról elnevezett súlyemelőtermében megtartott viadalra, mely hazánk egyetlen pénzdíjas erőfelmérője. Idén összesen 15 egyesület közel 80 sportolója indult a versenyen, közülük tizenegyen képviselték egyesületünk zöld-fehér színeit.

A rendezvény jelentőségét növelte az a tény, hogy sok olyan súlyemelő lépett pódiumra, aki áprilisban a felnőtt Európa-bajnokságon képviselheti majd Magyarországot. Köztük volt klubunk két kiválósága, Boros Viktória és Gyürüs Barbara is. Szerencsére mindketten jó formáról tettek tanúbizonyságot, magabiztosan nyerték meg súlycsoportjuk küzdelmeit. Rajtuk kívül Darabos Sára, Hegedüs Milán, Pávolics István és Papp Géza állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Simon Cintia és Polgár Mirjam ezüst-, míg Mező Gábor bronzérmesként zárt. Geröly Lilla és Pólya Márton pedig egy-egy értékes negyedik helyezést gyűjtött be az erős mezőnyben.

Márkus Erzsébet szakosztályvezető: - Elégedett vagyok a versenyzőink összteljesítményével, mert szerintem mindenki megpróbálta a maximumot kihozni magából. A fiatalok jól szerepeltek, nagyon sokan egyéni csúcsot értek el, ami kifejezetten bíztató a korosztályos országos bajnokságok előtt. A felnőttekre sem lehet panasz. Úgy gondolom, hogy a moszkvai Európa-bajnokságra aspiráló Boros Viki és Gyürüs Barbi is jól szerepelt. A tervek szerint haladnak a felkészülésben. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk között kellett megrendeznünk ezt a remek versenyt is.

 

Versenyzőink eredményei:

Női:

Ifjúsági, 59 kg: 1. hely Darabos Sára 116 kg (52+64)

Junior, 81 kg: 1. hely Boros Viktória 196 kg (90+106)

Felnőtt, 59 kg: 2. hely Simon Cintia 116 kg (51+65)

Felnőtt, 71 kg: 4. hely Geröly Lilla 130 kg (56+74)

Felnőtt, 76 kg: 2. hely Polgár Mirjam 186 (80+106)

Felnőtt, +87 kg: 1. hely Gyürüs Barbara 189 kg (84+105)

 

Férfi:

Serdülő, 96 kg: 1. hely Hegedüs Milán 190 kg (83+107)

Ifjúsági, 96 kg: 1. hely Pávolics István 190 kg (80+110)

Junior, 96 kg: 1. hely Papp Géza 242 kg (107+135)

Felnőtt, 67 kg: 3. hely Mező Gábor 176 kg (76+100)

Felnőtt, 81 kg: 4. hely Pólya Márton 209 kg (92+117)

 

Különdíjak:

Legjobb női junior versenyző: Boros Viktória

Legjobb szombathelyi utánpótlás női versenyző: Boros Viktória

Legjobb szombathelyi utánpótlás férfi versenyző: Papp Géza

Legjobb szombathelyi felnőtt női versenyző: Polgár Mirjam

Legjobb szombathelyi felnőtt férfi versenyző: Pólya Márton

Abszolút legeredményesebb szombathelyi női versenyző: Boros Viktória

Abszolút legeredményesebb szombathelyi férfi versenyző: Papp Géza

Fotó: Unger Tamás és Vizi László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top