Óriási sikert értek el a bukaresti korosztályos Európa Bajnokságon a Haladás VSE súlyemelői. Boros Viktória és Polgár Mirjam is ezüstérmes lett kategóriájában.

Három versenyzővel képviselteti magát a romániai kontinens viadalon a HVSE. Közülük Boros Viktória a juniorok, míg Polgár Mirjam az U23-asok mezőnyében mérette meg tudását, felkészültségét. Márkus Erzsébet tanítványai kifejezetten optimista hangulatban utaztak Bukarestbe, de azért ilyen remek szereplésre még talán ők sem számítottak.

Polgár Mirjam az idősebbek 81 kilogrammos súlycsoportjában szerepelt. A szombathelyi versenyző szakításban 81 kilót teljesített, ami a negyedik helyezéshez volt elég, ám lökésben 107 kilogrammos egyéni csúcsa ezüstérmet ért. Az összetettben elért 188 kiló is eddigi legjobbjának számít.

Boros Viktória nem is olyan régen már a felnőtt világbajnokságon is megmutatta oroszlánkörmeit, így a junior 81 kilósok között egyértelműen éremesélyesnek számított. Ennek megfelelően is versenyzett: 90 kilogrammos szakítása a második helyet jelentette számára. A lökésben 106 kilóval, míg összetettben 196 kilogrammal lett negyedik.

- Sikerült a lányokkal a verseny után beszélnem. Valamennyien jól vannak és igen-igen örülnek az érmeknek. Mi pedig itthon nagyon büszkék vagyunk rájuk – fogalmazott Hencz Kornél, a Vas Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke.

A Haladás VSE harmadik versenyzője, Gyürüs Barbara vasárnap lép majd porondra az U23-as korosztály +87 kilogrammos súlycsoportjában. Most már nem is lehet más a cél a számára, mint egy érem, elvégre három a magyar igazság!

Mirinek és Vikinek gratulálunk a parádés szerepléshez, Barbinak pedig nagyon szurkolunk,

Hajrá Barbi! Hajrá Hali! Hajrá magyarok!

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top