Heti négy edzéssel elkezdhették a munkát klubunk sportíjászai is. A tervek szerint a hosszú kihagyás miatt az első időszakban az alapokat veszik majd át ifjú sportolóink.

A koronavírus-járvány miatt a sportíjászok sem gyakorolhattak együtt. Csupán azok edzhettek, akik lakóhelyükön saját maguknak biztosítani tudták az infrastrukturális feltételeket. Most nyolchetes kihagyás után léphettek lőállásba sportolóink. A beosztás szerint hétfőn és szerdán a gyerekek tréningezhetnek. Az edzések elején visszanyulnak majd az alapokhoz az edzőjük irányításával. Kedden és csütörtökön viszont egyéni gyakorlásra van lehetőség, ezeken főként lövések szerepelhetnek a programban.

Az edzéseken kizárólag azok az íjászok vehetnek részt, akik kitöltötték és leadták az egyesületünk által rendszeresített biztonsági nyilatkozatot. Sportolóink az eszközeiket, felszerelésüket hozzák és viszik, így csökkentik a fertőzés veszélyét. Emellett használniuk kell a kihelyezett fertőtlenítőszereket is. A lővonalban pedig maximum hárman tartózkodhatnak.

- Nagyon vegyes a kép, mert voltak olyanok, akik a kényszerű szünet alatt tudtak lőni, de olyanok is bőven akadtak, akiknek erre nem volt lehetőségük. Természetes, hogy ezért sokan visszaestek formájukban. Ezért most főként a technikai elemeket gyakoroljuk, rengeteget „iskolázunk”. Az elkövetkezendő időszak versenyeiről még nincsenek konkrétumok. A Magyar Íjász Szövetség megfogalmazta ajánlásait, ezek alapján kell majd megszervezni az erőpróbákat. Mi júliusban rendeztünk volna meg az országos bajnokság egyik fordulóját, de valószínű, hogy ezt a megmérettetést nem tudjuk megszervezni. Az viszont már biztos, hogy a szekszárdi világbajnokság egy évet csúszik – adott rövid tájékoztatót a helyzetről Takács Gergő, sportíjászaink szakosztályvezetője. 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top