A téli teremszezon lassan a végéhez közeledik, és a szokásos OB kvalifikáció versenyek is befejeződnek. Múlt szombaton két versenyzőnk is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a Budapest Bajnokságon.

Több mint 200 íjász nevezett a rangos megmérettetésre. Seres Armand HU, míg Kukorelli Edit vadászreflex kategóriában bizonyíthatta rátermettségét. Két versenyzőnk most sem talált legyőzőre, sőt Edit 494 ponttal új pályacsúcsot állított fel. Íjászaink már a szükséges kvalifikációkat megszerezték és folyamatosan készülnek a teremszezont záró IFAA és WA Országos Bajnokságokra. Előbbit február 2-án, míg a másodikat március 21-én rendezik Csömörön.

 

Kukorelli Edit: - A Budapest Bajnokságon sikerült koncentráltan lőnöm, bár a második körben mégis több hibát ejtettem. Hétvégén ismét teremversenyre indulok Pápára. Az Országos Bajnokságig még sokat kell edzenem, hogy a fáradással járó koncentráció-vesztést kijavítsam, és kellő odafigyeléssel tudjam teljesíteni a 60 lövést.

Seres Armand:A Budapest Bajnokságra sikerült felkészülni fizikailag és mentálisan is, igazán jó formában érkeztem, kiegyensúlyozottan tudtam végig lőni a versenyt. Az Országos Bajnokságig még több verseny is vár rám. Szeretnék minél jobb helyezést elérni, de ehhez még sokat kell dolgoznom, és lehetőség szerint a technikai hibákat kijavítani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top