A szabadfogású 110 kilogrammos Gellén Milán a kadet Európa-bajnokságon kiváló versenyzéssel szerzett bronzérmet. A kemény felkészülési időszakról, a bulgáriai kontinensviadalról és a jövőbeli feladatokról is beszélgettünk felkészítőjével, egyesületünk korábbi élsportolójával, Ligeti Richárddal és egyesületünk fiatal tehetségével.

Idén Bulgária adott otthont a korosztályos Európa-bajnokságnak, amelyen egyesületünk 16 éves versenyzője, Gellén Milán képviselhette a szabadfogású 110 kg-os mezőnyben Magyarországot. Milán a selejtezőt elveszítette orosz ellenfelével szemben, de Ilja Zsibalov a döntőig menetelt, ami vigaszágat jelentett ifjú sportolónk számára. A folytatásban már nem talált legyőzőre Liget Richárd mentoráltja, és előbb német, majd lengyel riválisa felett is diadalmaskodott, ezzel pedig a harmadik helyen végzett a kontinensviadalon. Hazaérkezésük után gőzerővel készülnek a júliusi világbajnokság válogatójára. Ligeti Richárddal és Gellén Milánnal a tikkasztó nyári hőségben találkoztunk, megszakítva pihenőjüket.

Hogy sikerült a felkészülés, benne volt a levegőben egy esetleges szép eredmény vagy érem megszerzése?

Ligeti Richárd: - Azt gondolom, hogy a munkát, amit el kellett végeznünk, maradéktalanul sikerült teljesíteni. Ugyanakkor van egy kis hiányérzetünk, ami annak köszönhető, hogy sérülés és betegség miatt is kénytelenek voltunk átírni az edzéstervet. A koronavírus-helyzetet szintén meg kell említenem, ami a versenynaptárra is hatással volt, sokáig kellett bizonytalanságban dolgoznunk. Szóval nem volt teljesen zökkenőmentes ez az időszak, de látva a végeredményt, maximálisan elégedett vagyok!

A kontinensviadalnak a bulgáriai Szamokov adott otthont. Milyen házigazdának bizonyultak a verseny szervezése és lebonyolítása terén?

- Nyugodt szívvel mondhatom, hogy minden értelemben egy rendkívül színvonalas versenyt rendeztek Szamokovban. Persze Bulgária egy picit más világ, sokszor macskaköves úton, óránként 20 kilométeres sebességgel haladva előzünk meg kecskét, szamarat sétáltató helyi lakosokat, de engem volt versenyzőként már kevésbé hoz zavarba hasonló körülmény. Az Európa-bajnokság otthonaként szolgáló csarnok viszont valóban minden mai követelménynek megfelel, és a helyszín mellett az étkeztetést, a szállást is szigorú ellenőrzési procedúra előzte meg a Nemzetközi Birkózó Szövetség részéről.

A sorsolás szeszélye folytán rögtön a döntőig menetelő Ilja Zsibalov ellen kellett birkóznia Milánnak. Sajnos nem sikerült meglepni orosz ellenfelét, miben kellett volna többet nyújtania?

- Vannak a sportolók életében olyan pillanatok, amikor a véletlen nagy szerepet játszik. Így volt ez Milánnal is az orosz ellen, hiszen bár Zsibalov vezetett, egy jól időzített dobással fordíthatott és nyerhetett volna. A megbeszéltekkel ellentétben picivel korábban indított nagy rohamot, amit vetélytársa a maga hasznára tudott fordítani. Ettől függetlenül Milán ebből az esetből tanult, és később jó lecke lesz számára, és a következő nagyobb versenyeken kamatoztatni is tud majd.

Az orosz fiú után a német Stoll (6-4), majd bronzmérkőzésen a lengyel Kaminski is fejet hajtott Milán előtt. Két különböző stílust képviselő ellenfelét mivel tudta felülmúlni?

- Nagyon kivételes személyisége van Milánnak, mindig nyerni akar, függetlenül attól, ki van vele szemben. Próbálja feltérképezni a gyenge pontjukat és azt kihasználni. Látva a mérkőzéseket nyugodt szívvel mondhatom, hogy sokkal nagyobb volt a különbség, mint amivel végül Milán megnyerte ezeket a találkozókat. Persze ahogy Milánnak, úgy nekem is tanulnom kell ezeket a kritikus pillanatokat, amiből kijutott mindkettőnknek.

Edzői pályafutásod egyik nagy sikerének számít ez a bronzérem, mit jelent neked ez a harmadik hely?

- Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, amikor szembesültem a ténnyel, hogy Milán Európa-bajnoki bronzérmes lett. Nagyon keményen készültünk, rengeteg dolgon mentünk keresztül itthon és Szamokovban is, ezek óriási löketet adnak a folytatáshoz is. Nagyon boldog és büszke vagyok, és remélem, hogy sok hasonló sikert érünk még el közösen.

Mi a további programotok Milánnal?

- Sok időnk nincs ünnepelni és pihenni, hiszen közeleg a júliusi világbajnokság, aminek hazánk fővárosa, Budapest ad otthont. Még nem pontos a naptárunk, ami annak köszönhető, hogy lesz egy válogató is, amelyet június utolsó hétvégéjén rendeznek. Milán Eb-bronzérmesként és a honi bajnokságban bizonyított már, de a válogató verseny győztesével meg kell vívnia a biztos vb-szereplésért.

Edzőként a legkisebb birkózópalántákat is mentorálod. Hogyan készíted fel őket a sport szépségére, mennyire fogékonyak rá?

- Nagyon jó érzés, hiszen jómagam is kisgyerekkorom óta vagyok a birkózóterem szerelmese. A gyerekeket a sportra, annak szeretetére tanítjuk, ezekkel együtt pedig az életre is. Ehhez pedig nemcsak jó eredményekre, hanem kiváló pedagógiai érzékre is szükség van. Az élet adhatja a legnagyobb pofonokat, erre is fel kell készíteni az ifjú sportolókat. Nekünk edzőknek meg kell őket tanítani a földről való felállásra, a tiszteletre és a példamutatásra is. Ezt a szemléletet szakosztályvezetőnktől, Veréb Pista bácsitól volt szerencsém elsajátítani, akinek nagyon hálás vagyok ezért. Nemcsak versenyzőként, de edzőként is hatalmas példakép számomra, nélküle ilyen sikerekről még csak nem is álmodozhattam volna.

A magyar csapat küldöttségének egyik vezetője, Farkas Gábor nyilatkozta rólad, hogy titkos favoritként pontszerző, esetleg érmes helyet szerezhetsz Bulgáriában. Nem helyezett ez a kijelentés túl nagy nyomást rád?

Gellén Milán: - Ez csak fokozta bennem a bizonyítási vágyat. Motiváló tényező volt még, hogy a szeretteim is ott voltak a lelátón és szorítottak értem, a szőnyeg szélén pedig az edzőm és a tudat, hogy a világhálónak köszönhetően mindenki láthatta a mérkőzéseket. Édes teher ez, de úgy érzem sikerült megbirkóznom a feladattal minden tekintetben. Amikor már a szőnyegre lépek, akkor csak önmagamra és az ellenfelemre koncentrálok.

Jól kezdted a Zsibalov elleni találkozót, vezettél is 1-0-ra, mégis ellenfeled örülhetett. Mivel tudott meglepni, ami végül az orosz javára döntött?

- A legtöbben picit félnek az orosz versenyzőktől, hiszen tényleg a sportág legmeghatározóbb alakjai tőlük kerülnek ki. Engem ez sosem frusztrált, nem nézem a küzdőtársam nemzetiségét. A mérkőzést véleményem szerint a hajrában izgultam túl, ami végül a továbbjutásba került, de tanulok belőle, és nem követem el még egyszer ezt a baklövést.

A selejtezőbeli vereséged követően az orosz a döntőig menetelt, ami a vigaszágat jelentette neked. Hogyan telt az a néhány óra a másnapi nagy téttel bíró meccs előtt?

- Testközelből tapasztaltam, hogy Ilia milyen jól felkészített birkózó, így biztosra vettem, hogy meg sem áll a fináléig. Ez a tippem be is jött! Igazából tudtam, hogy még szőnyegre kell állnom, így ezt a rövid időt is a felkészülésre fordítottuk. Megnéztük az edzőmmel a német fiú mérkőzését, próbáltuk jól feltérképezni a tudását és hiányosságát, ezt pedig a magam hasznára fordítani.

Ewald Stollt végletekig izgalmas mérkőzésen 6-4-re győzted le. Mire emlékszel a német vetélytársad elleni találkozóból?

- Mindenképpen bizonyítani akartam és a legkisebb hezitálást sem engedhettem meg magamnak, mert az újabb botlást eredményezett volna. Mentálisan és fizikálisan is készen álltam a találkozóra, és már a szőnyegre lépéskor pontosan elképzeltem, hogy mit fogok csinálni. Egy nagyon jól felkészített versenyzőről van szó, akinek stílusa hasonló volt az orosz ellenfeleméhez, de erre számítottam is. A mérkőzést ő kezdte jobban, de sikerült rendet tenni a fejemben, ezután végig kontrolláltam a meccset és próbáltam a biztos pontszerzésre menni. Felesleges kockáztatásokba bele sem kezdtem, mert nagyon erős versenyzőről volt szó. Az biztos, hogy vele még találkozni fogok a későbbiek során is.

A lengyel Kaminski ellen már a harmadik hely volt a tét. A bronzmeccsre láthatóan nagyon felszívtad magad, hiszen fél percre sem volt szükséged, és már 2-0 volt az előnyöd. Tudatos volt, hogy egyből nekiesel?

- A birkózószőnyeg nemcsak fizikális, hanem mentális hadviselésnek is helyet ad. Nem elég erősebbnek, technikásabbnak lenni, jó érzékkel kell kiszámolni, hogy mikor indíts támadást. Sokszor tényleg a legapróbb mozzanatok csinálnak valakiből győztest, vagy épp vesztest. A lengyel fiú pedig szívós ellenfél volt, hiába tűnt nagynak az előnyöm, a második félidő kezdetén ő rohamozott, nekem pedig ezeket kellett visszaverni és kitartanom a végéig. Nem volt könnyű, de szerencsére kondíció terén is végig kontrolláltam a meccset

Evés közben jön meg az étvágy - tartja a mondás, neked mit jelent ez a siker, és milyen céljaid vannak a közeljövőben?

- Az embernek mindig legyenek rövid és hosszú távú tervei. A Haladás színeiben szeretném én is folytatni azt a hagyományt, amelyet az elődök kitartással és sok munkával elértek. Ezen kívül szeretnék majd az első felnőtt világversenyemen eredményesen szerepelni, és válogatottként a hazámat képviselni. Hosszú távon pedig a legkülönlegesebb célom az olimpiai részvétel, és az ötkarikás játékokon aranyérmet nyerni.

 

Gellén Milán mérkőzései a kadet Európa-bajnokságon:

110 kg szabadfogás

Selejtező:

Ilja Zsibalov (orosz) - Gellén Milán 5-3

Vigaszági mérkőzés:

Gellén Milán - Ewald Stoll (német) 6-4

Bronzmérkőzés:

Gellén Milán - Ksawery Kaminski (lengyel) 4-0

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top