A nemzetközi szövetség (FIDE) döntésének értelmében 2024-ben Budapest rendezheti meg a világ ötödik legjelentősebb sporteseményét, a sakkolimpiát, melyen szerencsés esetben akár hat Hali-sakkozó is asztalhoz ülhet.

- Abban egészen biztos vagyok, hogy Rapport Richárd személyében egy sakkozónk biztosan ott lesz az olimpián a férfiak mezőnyében – vágott rögtön a dolgok közepébe Pergel László. Szakosztályvezetőnk elmondása szerint rendezőként Magyarország akár három-négy, egyenként hatfős férficsapatot is elindíthat. Ebben az esetben pedig Ricsin kívül a tapasztaltabb játékosaink közül még akár ifjabb Héra Imre, Németh Miklós és Ruck Róbert is bekerülhetne a válogatottba. A fiatalabb generációból pedig Borhy Marcellnek állhatna a zászló, persze amennyiben a fejlődése töretlen marad.

- Óriási sportdiplomáciai siker ez hazánk számára, mivel még sohasem rendezhettük meg ezt a versenyt. Rendkívül pozitív hatása lehet a sportágra. Már most látszik, hogy egyre többen kezdenek el sakkozni, a fiatalok pedig látnak perspektívát maguk előtt. A férfiak közül optimális esetben négy-öt játékosunk is csapattag lehet, míg a nőknél Lakos Nikinek és Rapport Ricsi szerb nemzetiségű feleségének, Jovana Vojinović-nak lenne erre esélye. Utóbbinak abban az esetben, ha magyar színekben szeretne versenyezni. Összegezve, egy biztos résztvevőnk lesz, de akár jóval több is összejöhet – fogalmazott Pergel László, aki zárásként még megemlítette Rapport Richárd óriási sikerét, ugyanis sakkozónk egy nagyon nívós, a nemzetközi Danzhou 2020 szuperversenyt nyerte meg az elmúlt hetekben.

- Ricsi olyan mezőnyben végzett az élen, melyben a világranglista közvetlen élmezőnye is képviseltette magát. Többek között indult Grischuk, Giri és a volt világbajnok Topalov is. Már az is elismerés volt, hogy Ricsit meghívták erre a nagyon komoly pénzdíjas viadalra. Az pedig hab a tortán, hogy veretlenül menetelve megnyerte a versenyt – zárta szavait a Haladás VSE szakosztályvezetője.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 1 +1 9
2. Futsal Veszprém 1 0 3
3. Debreceni Egyetemi AC 1 0 1
4. SG Kecskeméti Futsal 1 -1 0
5. MVFC Berettyóújfalu 0 0
Go to top