Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesítettek Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai a Haladás Sportkomplexumban megrendezett korosztályos versenyen. Fiataljaink a sok érem mellett három különdíjat is itthon tartottak.

Immár harmadik alkalommal rendezhette meg súlyemelő szakosztályunk a Tóth Gézáról elnevezett teremben a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságot. Ezzel minden bizonnyal az országos szövetség is azt akarta üzenni, hogy kifejezetten elégedett az első két versennyel. A mostani, őszi viadalon összesen kilenc klub 37 ifjú sportolója vett részt, akik közül a legtöbben természetesen a Haladás színeit képviselték.

A versenyzők három korosztályt képviseltek. A kölyök (8-9 évesek), a fiú-lány (10-12 évesek), valamint a serdülő (12-14 évesek) korcsoportot. A súlyemelő palántákat a teljesített kilogrammok mellett helyből távolugrásban és medicinlabda-dobásban is értékelték. 

Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai hozták az elvárt teljesítményt. A sok érem mellett három különdíjat is itthon tartottak: Viszket Vivien a lány, Rózsavölgyi Benedek a fiú, míg Böndicz Imre a kölyök korosztály legjobbja lett.

Márkus Erzsébet szakosztályvezető: - Mindig nagy örömmel várják ezt a megmérettetést a gyerekek. Nagyon lelkesek, igen komolyan veszik a feladatokat. A sok kis bajnokunk közül kiemelném Böndicz Imre, Rózsavölgyi Benedek, Viszket Vivien és Darabos Sára teljesítményét, mivel ők nagyon céltudatosan, maximális fegyelmezettséggel készülnek nap mint nap a feladatokra, megmérettetésekre.

 

Versenyzőink eredményei:

Kölyök korosztály, fiú

36 kg: 1. Kovács Martin 62 (26+36)

40 kg: 1. Princz Bence 78 (44+34)

81 kg: 1. Böndicz Imre (44+45)

 

Fiú korosztály:

40 kg: 2. Kovács Adrián 88 (45+43)

49 kg: 1. Rózsavölgyi Benedek 90 (45+45)

61 kg: 1. Horváth Bálint 87 (44+43)

81 kg: 1. Horváth Takács Roland 70 (37+33)

89 kg: 1. Mihályfi Achilles 48 (25+23)

Serdülő korosztály, fiú

96 kg: 1. Hegedüs Milán 182 (75+107)

Lány korosztály:

+71 kg: 1. Viszket Vivien 89 (45+44)

Serdülő korosztály, lány:

71 kg: 1. Darabos Jázmin 103 (45+58)

76 kg: 1. Pergel Bíborka 49 (24+25)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top