A felső-házi rájátszás során második alkalommal is legyőzte NB II-es női röplabdacsapatunk a városi rivális SZOESE együttesét. A 3:0-ás siker azt jelenti, hogy szerencsés esetben akár még az NB I-be kerülésért is pályára léphetnek a mieink.

A presztízs mellett igazából csak a mi csapatunk számára volt komoly tétje a városi rangadónak, ugyanis egy 3:0-ás győzelem kellett ahhoz, hogy maradjon esélyünk a kvartett első helyére, ami azt jelentené, hogy akár még az NB I-ért is pályára léphetnek a későbbiekben Mucsi Péter tanítványai. Ehhez arra lenne még szükség, hogy április 10-én a Veszprém 3:1-re nyerjen a Palota ellen.

Ennek megfelelően jól kezdték a mérkőzést a mieink, a nyitások és a támadójáték is megfelelően működtek. Bár a hazaiak jól tartották magukat, az első játszmát így is 25–20-ra a Hali nyerte.

A második felvonás hasonló forgatókönyv szerint alakult. A szép labdamenetekkel tarkított küzdelmes szettet a hálónál nyújtott magabiztos teljesítményünknek köszönhetően is mi hoztuk 25–19-re.

A harmadik etapnak az eleje alakult szorosan, ám azt követően fokozatosan elhúzott a jól támadó és mezőnyben is szép dolgokat produkáló együttesünk, így ez a szett is a miénk lett, még pedig 25–17-re. Ennek köszönhetően pedig összejött az előzetesen remélt 3:0-ás győzelem.

Mucsi Péter vezetőedző: - Nagyon messziről jövünk és büszke vagyok, hogy eddig elértünk. Előző szezonban vettem át a csapat irányítását. Abban a bajnokságban szinte szettet sem nyertünk. Azonban rengeteget dolgoztunk és ma elmondhatjuk, hogy alig vesztettünk mérkőzést és még mindig van remény, hogy akár az NB I-ért is játsszunk. A győzelmeket nem adták ingyen, töméntelen munka van benne, vér, verejték. Büszke vagyok a lányokra! Amit ebben a bajnokságban nyújtottak az példás!

 

Szombathelyi Egyetemi SE-Haladás VSE 0–3 (-20, -19, -17)

Haladás VSE: Csóka Lili, Zoltán Anna, Varga Ágota, Takács Bernadett, Héjj Lotti, Németh Blanka, libero: Kiss Dorka

Csere: Horváth Barbara, Katona Virág, Fatér Jázmin, Németh Natasa, Vezetőedző: Mucsi Péter