Hétről hétre kifejezetten erős ellenfelekkel találkoznak az NB II-es női röplabda-bajnokságban szereplő Haladás VSE/SI játékosai. A szombathelyiek eddig egyszer nyertek és háromszor veszítettek a pontvadászat során.

Az első két fordulóban nem jártak sikerrel Mucsi Péter tanítványai, ami nem is csoda, ugyanis az első körben az NB I-es MÁV Előre csapatával szinte teljesen megegyező Fésüs Röplabda Akadémia együttesével találkoztak hazai környezetben. A szombathelyi fiatalok kifejezetten jól helytálltak, ám így sem tudták elkerülni a 3:0-ás vereséget. Ahogy a második játéknapon Újpesten sem, ahol a junior bajnoki címvédő UTE gárdájával csaptak össze.

A harmadik fordulóban viszont összejött az első győzelem: Csóka Liliék a Tatabányai RSE ellen nyertek 3:1-re. Ezen a derbin a vasi zöld-fehérek valamennyi játékosa jól teljesített. 

A negyedik játéknapon is jól kezdtek az Ajka otthonában a szombathelyiek, és be is húzták az első szettet. Ezt követően azonban hullámvölgybe kerültek és ezt maximálisan ki is használta a rutinos hazai gárda és 3:1-re megnyerte az összecsapást.

- Ez az NB II-es felnőtt bajnokság teljesen új még a 16-17 esztendős fiataljainknak. Eddig többnyire havonta egyszer, tornarendszerben léptek pályára, most pedig minden héten tétmeccset kell játszaniuk. Ezt természetesen még szokniuk kell, ahogy azt is, hogy sokkal erősebbek az ellenfelek. Mi amúgy sem eredményekben gondolkodunk, hanem az a cél, hogy az utánpótlásból minél több játékos kerüljön fel a felnőtt, extraligás csapatunk keretébe. Ez pedig tökéletesen működik is, elég csak Csóka Lilit, Marton Gabit, avagy éppen Németh Teklát megemlítenünk – fogalmazott Mucsi Péter szakosztályvezető, aki szerint a komoly tapasztalatokkal felvértezett fiataljaink a saját korosztályuk bajnokságában bizonyára jóval eredményesebbek lesznek majd.