Kiélezett küzdelemben 3:0-ás győzelmet aratott NB II-es női röplabdacsapatunk a Veszprém gárdája ellen. A mérkőzés csak a végeredmény alapján tűnik simának, minden egyes pontért meg kellett harcolniuk Mucsi Péter tanítványainak.

A felsőházi rájátszás ötödik fordulójában azzal a veszprémi csapattal találkoztak a mieink, akitől a második körben 3:0-ás vereséget szenvedtek idegenben. Így egyértelmű, hogy a visszavágás vágya is fűtötte a zöld-fehér röpiseket.

Az első szett pedig kifejezetten jól is alakult, taktikus nyitásokkal, szép támadásokkal húztak el Zoltán Annáék a vendégektől és 25-17-re hozták is a nyitójátszmát.

A második etap viszont már jóval nagyobb csatát hozott, 16–15-nél még csupán csak egyetlen apró pont volt az előnyünk. Szerencsére a végjáték a mi elképzeléseink szerint alakult és 25-21-es eredménnyel zárult, azaz már 2:0 volt nekünk.

A harmadik felvonásban óriási labdameneteket produkáltak a küzdő felek: szinte végig fej-fej mellett haladtak. Mucsi Péter együttesének volt három olyan meccslabdája is, melyet hárítottak a veszprémiek. A negyedik viszont meglett, a 26–24-es siker pedig azt jelentette, hogy a derbi 3:0-ás Hali-győzelemmel zárult.  

Mucsi Péter vezetőedző: - A betegségek miatt másik felállásban játszottunk a mai mérkőzésen, ami a nehézségek ellenére nagyon összeszedett játékot hozott. Végig kiélezett küzdelem folyt a pályán. A megbeszélt taktikát maximálisan betartották a lányok és nagy szívvel játszottak. Ma képesek voltunk egymásért játszani és csapatként, együtt, összefogva küzdeni és nyerni.

 

Haladás VSE-Veszprémi ESC 3:0 (17, 21, 24)

Haladás VSE: Csóka L., Zoltán A., Sajben L., Takács B., Héjj L., Németh B. Csere: Kiss D. (liberó), Varga Á., Katona V., Németh N., Horváth B. Vezetőedző: Mucsi Péter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top