Színvonalas mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedett NB II-es női röplabdacsapatunk. A mieink a felsőházi rájátszás negyedik fordulójában a Palota VSN otthonában maradtak alul.

Nem is olyan régen, a legjobb négy csapat ráadásának első játéknapján Mucsi Péter együttese remek játékkal 3:1-re nyert a Haladás Sportkomplexumban a Palota ellen. Ezúttal a két gárda Budapesten mérte össze a tudását, ahol kifejezetten jól kezdtek a hazaiak, nagyon gyorsan elhúztak 10–1-re. Ezt követően azonban a mieink is elkapták a fonalat és beértük a vendéglátókat, ám nagy csatában az első szettet így is a PVSN nyerte 25–21-re.

A második játszmában a magassági fölényét maximálisan kihasználó hazai gárda volt eredményesebb, 25–16 lett az etap vége. A harmadik szettben viszont már a mi lányaink domináltak és 25–21-gyel szépítettünk.

A negyedik felvonásban a nagyobb rutin a fővárosiak mellett döntött, ennek köszönhetően a játszmát 25–19-re, míg a mérkőzést 3–1-re nyerte meg a Palota.

Mucsi Péter vezetőedző: - Mind a két csapat magas színvonalon teljesített. A végjátékban a tapasztaltabb, budapesti csapat tudta érvényesíteni akaratát, megnyerve ezzel a mérkőzést. Az együttesek kiválóan játszottak a mérkőzésen. A játék színvonala messze meghaladta a másodosztályt. Fiatal csapatom mindent megtett a sikerért, dicséretet érdemel a gárda összes tagja. Ma ugyan nem sikerült megnyernünk a mérkőzést, de semmi okunk sincs szégyenkezni.

 

Palota VSN-Haladás VSE 3–1 (21, 16, -21, 19)

Haladás VSE: Csóka L., Zoltán A., Sajben L., Blázsovics D., Takács B., Németh B. Csere: Kiss D. (liberó), Héjj L., Varga Á. Vezetőedző: Mucsi Péter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top