Honvéd Zrínyi - Haladás VSE/Sportiskola 3:0 (22,22,13)

Nagyon motiváltan játszotta végig a mérkőzést a Haladás. Kiválóan működött a sánc és ennek köszönhetően a védekezés is parádésra sikerült. Okosan, taktikusan szerváló szombathelyi lányok a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek és megérdemelten hozták el a 3 pontot Budapestről.

Korán, hajnali 4 órakor már talpon voltak a HVSE/SI röplabdás lányai, hogy elinduljanak Budapestre a soron következő bajnoki mérkőzésükre. Nyolc nap alatt a harmadik bajnoki mérkőzésüket vívták a zöld-fehér lányok a Zrínyi ellen. A barátságtalan korai időpont miatti hajnali indulás, és a két naponta játszott mérkőzés sem viselte meg a HVSE/SI-t. Parádésan kezdték a mérkőzést. Bokor Laura nyitásaival, kiváló sáncmunkával állva hagyta ellenfelét a Haladás. 5:0-ás vendégelőnynél jött az első hazai időkérés, azonban ez sem segített az ellenállhatatlanul játszó vendégek megfékezésében. Bő negyedóra alatt behúzták az első játszmát a zöldek. A második játék sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. 2-3 pontos különbségnél közelebb azonban, így sem sikerült megközelíteniük a vendégeket a Zrínyis lányoknak. Merklinné fifikás megoldásai, Bokor Laura és Fazekas  Szílvia szélsőtámadási ellenállhatatlanul hatoltak az ellenfél térfelére. A végjátékra tovább tudta növelni előnyét a szombathelyi gárda és a második játszmalabdáját értékestíve már 2:0-ra vezetetta HVSE/SI. 10 pontig szinte együtt haladtak a csapatok. Ezt követően Fazekas Szilvia nyitásaival ellépett a HVSE/SI. Mikos Patrícia és Mohl-Benesóczky Anna centerjátéka kifogástalanul működött. 17:13-nál Bokor Laura percei következtek, hiszen kiváló nyitásai és a csapat kimagasló sáncának, védekezésének köszönhetően 25.-ig meg sem állt a csapat és egy óra alatt, magabiztos játékkal sikerült a 3 pontot megszereznie a vendégeknek. 

dr. Mucsi Péter: Féltettem a csapatot a mérkőzéstől, hiszen az egy hét alatt lejátszott 3 bajnoki mérkőzés, valamint több játékosunknak utánpótlás tornákon való részvétele, fáradt csapat előszelét sejtette. Aztán minden aggodalmamra rácáfoltak a lányok. Óriási motivációval, hatalmas akarattal és kimagasló játékkal abszolválták a mérkőzést. Örömteli a sáncjátékunk magas színvonala, és védekezésünk egyre összeszokottabb működése. Gratulálok csapatom minden tagjának, igazi csapatként, nagy szívvel, parádés győzelmet arattak!

HVSE/SI: Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklin Ferencné, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna, Libero:Farkas Barbara, Zoltán Anna,

Csere: Varga Réka, Horváth Kata, Majczán Lili, Marton Gabriella, Vécsey Veronika, Sövegjártó Eszter,

Vezetőedző: dr Mucsi Péter

 

Edző: Bodovics Árpád, Antonio Mircea Petre

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top