A Szeleste-Pósfa otthonában nyert 3–0-ra a megyei II. osztály Északi csoportjában szereplő felnőtt futballcsapatunk. Mivel a Söpte gárdája is begyűjtötte a három pontot, továbbra is velük osztozunk a tabella első két helyén.

 

A pontvadászat 19. fordulójában a tabella középmezőnyében tanyázó Szeleste-Söpte otthonában lépett pályára a bajnoki címért harcoló együttesünk. A sérülések, betegségek ezúttal is komoly kihatással voltak a kezdő 11 összetételére. Ennek ellenére a mieink már a 3. percben megszerezték a vezetést Szenczi Bence találatával. Ezt követően ugyan helyzetek bőven adódtak a Zanattal közös csapatunk előtt, ám azok sajnos ki is maradtak, így a félidőben „csupán” egy góllal jártunk előrébb.

Térfélcsere után aztán a hazaiak is alaposan beleerősítettek, komoly energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében. Szerencsére a kapusunk és a védelmünk állta a sarat, majd a 67. percben növeltük előnyünket, Perger Dániel alakította 2–0-ra az állást. Az utolsó pillanatokban született újabb Szenczi Bence-gól már csak hab volt a tortán.

Szenczi Imre vezetőedző: - Gratulálok a csapatnak, mert egy újabb magabiztosnak mondható győzelemmel tett újabb lépest a végső cél felé. A Haladás VSE és a csapatunk nevében ezt a győzelmet klubunk nemrég elhunyt legendájának, Király Ferencnek az emlékére ajánlanánk fel. Isten nyugosztalja, örökké emlékezni fogunk rá!

Újabb sikerének köszönhetően csapatunk a Söpte mögött továbbra is a tabella második helyén áll. Mindkét gárda 40-40 pontot gyűjtött eddig.

 

Szeleste-Pósfa SE-Zanati KSE-Haladás VSE 0–3 (0–1)

ZKSE-HVSE: Kántor – Németh E. (Neczpál), Janek, Varga Cs., Maráczi (Machinek) – Bódi (Kiss Z.), Perger, Ferencz – Nemes (Szabó B.), Szenczi B., Németh G. (Horváth M.). Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Szenczi B. 2 (3., 90.), Perger (67.)

Utánpótlás-együtteseink ezúttal is remekeltek, 100 százalékos mérleggel tudták le a hétvégi bajnokikat. Különösen a Bük ellen pályára lépő U14-eseink tettek ki magukért, akik 13 góllal terhelték meg a fürdővárosi gyerkőcök kapuját.

 

U16 Megyei:

Haladás VSE-Király SZE 6–1

Gólszerzők: Spitzer Á. 2, Cser R., Radványi G., Varga I., Horváth Cs.

 

U14:

Haladás VSE-Pápa 5–0

Gólszerzők: Horváth M. 2, Pál L. 2, Tóth-Szatmári Z.

 

U14 Megyei, Körmendi-csoport:

Haladás VSE-Körmend 5–2

Gólszerzők: Andor Á. 3, Víg-Tamás Cs., Pintér P.

 

U14 Megyei, Szombathelyi-csoport:

Bük-Haladás VSE 0–13

Gólszerzők: Varga M. 2, Spanyó Á. 2, Zugonics M. 2, Németh N. 2, Hujber D. 2, Bokor Z., Öhlhorn Cs., Karvalics B. (öngól)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top