Focistapalánták jelentkezését várja egyesületünk labdarúgó szakosztálya. Vas megye legnagyobb hagyományokkal és eredményekkel rendelkező klubja 2007 és 2016 között született lányok és fiúk számára hirdet toborzót.

Reményeink szerint hamarosan a végére érünk annak a koronavírus-járványnak, mely az egész világ sportéletére nagyon komoly kihatással volt. Ebből kiindulva a Haladás VSE már készül a nyitásra, készül a „normális” élet visszatérésére.

- Szeretnénk, ha ismét élettel telne meg a Haladás Sportkomplexum, és ezen belül természetesen a focipályák is. Ennek érdekében hívjuk most a soraink közé azokat a gyerekeket, akik futballozni akarnak. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években bebizonyosodott, hogy minőségi képzés folyik a szakosztályunknál, elvégre közel ötven ifjú focistát tudtunk kinevelni a különböző akadémiák számára. Emellett persze azt is fontosnak tartottuk, hogy a gyerkőcök jól érezzék magukat, egészséges életmódot folytassanak, melynek alapja szemléletünk szerint a sportolás – vágott rögtön a dolgok közepébe Szenczi Imre szakmai vezető, aki külön kihangsúlyozta, hogy a Haladásnál mind a tömegsport, mind pedig a versenysport jellege megvan a focinak. Azaz lelkes amatőrökre éppen úgy szükség van, mint a profi labdarúgásra életcélként tekintő fiatalokra.

- Nagyon bízunk abban, hogy a klubunk tradíciói vonzóak lehetnek a fiatalok számára, elvégre olyan ikonok futballoztak egykoron a klubunkban, mint például Szarka Zoltán, Halmosi Zoltán, avagy éppen Kereki Zoltán, hogy csak a Zoltánokat említsem meg. Ezen kívül pedig olyan infrastruktúrával rendelkezünk, mely szó szerint XXI. századi feltételeknek is megfelel. A Kenderesi úton olyan pályáink vannak, amik télen és nyáron, napsütésben és akár szemerkélő esőben is alkalmasak a labdarúgásra. Ráadásul a tervekben még fejlesztések is szerepelnek. Az igazi kemény tél beálltával pedig beköltözhetünk a sportcsarnokba – folytatta a tájékoztatót Szenczi Imre. Szakmai igazgatónk hozzátette: a Haladásban sportoló gyerekek felszerelését, utaztatását az egyesület fizeti.

Több mint 100 esztendős klubunk a toborzó keretében 4-13 éves lányok és fiúk jelenkezését várja. A gyerekek a különböző korosztályos csapatból felmenő rendszerben akár a felnőtt gárdáig is eljuthatnak. A fejlődésükről szakmailag felkészült, jó pedagógiai érzékkel rendelkező edzők gondoskodnak.

 

Bővebb információ:

Szenczi Imre szakmai vezető: 06-20-243-0755 (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Tóth Péter technikai vezető: 06-20-518-5611 (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Balogh Henrietta Ovi koordinátor: 06-30-451-7205 (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)