A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi-csoportjában 0:0 arányú döntetlennel ért véget a Söpte SE-Zanati KSE-HVSE mérkőzés. A 12. forduló rangadóján egyik gárda sem érdemelt volna győzelmet.

Alaposan átáztatta az eső a söptei pályát, amit csak enyhe túlzással lehetett a derbi lejátszására alkalmasnak minősíteni. Így aztán teljesen érthető, hogy a mérkőzés nem hozott látványos, színvonalas játékot. A mieink főként az első félidőben teljesítettek rendkívül gyengén, nem csoda, hogy Szenczi Imre vezetőedző alaposan leteremtette tanítványait a szünetben. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a térfélcserét követően már jobban csipkedték magukat fiataljaink. Igaz, hogy a széleken ebben a periódusban sem igen futott támadásunk. Végül igazságosnak mondható döntetlen született a rangadón, még úgy is, hogy Szenczi Bence két nagy helyzeténél csak nagy bravúrral tudott hárítani a hazaiak hálóőre.  

Szenczi Imre vezetőedző: - Remélem, hogy a betegségből, illetve sérülésből visszatérő játékosaink minél hamarabb utolérik magukat és ennek köszönhetően több variációs lehetőségem lesz. Tragédia nem történt, ősszel van még hátra három forduló, azokból kell a maximumot kihoznunk!

Csapatunk a következő fordulóban, november 7-én szombaton 16.30 órakor az Ikervár együttesét fogadja hazai környezetben. A mieink a negyedik, míg a vendégek a tizenharmadik helyről várják a találkozót.

Söptei SE-Zanati KSE-Haladás VSE 0:0

ZKSE-HVSE: Kántor – Németh E., Janek, Neczpál, Maráczi (Kossuth, 46.) – Varga Cs., Perger – Németh G. (Machinek, 62.), Bódi, Szenczi B. – Tamás (Edelényi, 77.). Vezetőedző: Szenczi Imre