Két mérkőzésen összesen tucatnyi góllal terhelték meg U11-es labdarúgóink az ellenfelek hálóját, így magabiztosan nyerték meg a megyei futsalbajnokságot.

Bükön rendezték meg az U11-es korosztály Vas megyei futsalbajnokságának döntőjét, melyen pályára léptek a Hali utánpótlás focistapalántái is. A mieink először a kőszegiekkel mérték össze a tudásukat és remek teljesítményt nyújtva 6:0-ra nyertek. Ezt követően a Lurkó csapata következett és ismét fölényes siker lett a derbi vége: Somfalvi Barna négy találatának köszönhetően (is) 6:1-re diadalmaskodtunk és ennek köszönhetően magabiztos teljesítménnyel nyertük meg a tornát.

Utánpótlás focistáink bizonyították, hogy a klubunknál folyó remek szakmai munkának köszönhetően futsalban is remekül megállják a helyüket. Mind a fizikális, mind pedig a technikai képzésük kifejezetten jó ütemben halad.

- Megérdemeltük ezt a sikert. A gyerekek végig tetszetős játékot nyújtottak. Minden játékosunk jó teljesítményt nyújtott. Tóth Péter edző kollégámmal valamennyiük teljesítményével elégedettek voltunk. Csak dicsérni tudjuk őket, gratulálunk nekik – értékelte a győzelmet Nagy Sándor edző.

A Haladás U11 játékoskerete: Balogh Barnabás, Spitzer Máté, Angler Benett, Angler Jákob, Bosnyák Bence, Bosnyák Botond, Víg-Tamás Csanád, Kápolnási Botond, Somfalvi Barna, Tasnádi Zsombor

 

Eredmények:

Haladás VSE U11-Kőszeg U11 6:0

Gólszerzőink: Somfalvi 2, Bosnyák Botond, Tasnádi, Víg-Tamás

 

Haladás VSE U11-Lurkó U11 6:1

Gólszerzőink: Somfalvi 4, Angler, Bosnyák Botond