Eseményekkel teli péntekkel zárta a hetet a Haladás VSE Labdarugó szakosztálya. Több felső korosztályunk is mérkőzésekkel töltötte az utolsó napot. Három mérkőzésből két győzelemmel és egy döntetlennel tértünk haza. Az U19, U17 és U16-s csapataink előkelő helyet foglalnak el a bajnoskágban. Az utánpótlásba fektetett kemény és eredményes munka évről évre meghozza a sikereket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az U17 első helyen, az U19 és U16-s csapataink a második helyen várják a következő mérkőzéseket.

Bízunk benne, hogy mind három korosztályunk továbbra is versenyben maradnak az első helyért!

U16

A Táplán csapatát sikerült nagy gólaránnyal megverni a megyei U16 -os bajnokságban. Még két mérkőzésünk van hátra, a bajnoki cím elnyeresében nagy csatában vagyunk a Körmend együttesével.

Haladás VSE - Tápláni KSK 16:0 (7:0)

Haladás VSE: Szarka-Németh O,Kasper,Judik(Németh T,),Ódor-Geiger,Zelles-Ferencsák,Németh B,Vargyas-Babócsi(Monár). 

Gól: Németh B(5),Zelles(3),Babócsi(2),Németh T(2),Geiger,Ódor,Vargyas,Molnár. Jók:Zelles, Németh B 

Iszak Gábor: Az egész mérkőzésen nagy fölényben játszottunk a mély talajú pályán. Az ellenfél sportszerűen küzdött, de a két csapat nem volt egy súlycsoportban. A játékunk tempóját fokoznunk kell, kevesebb felesleges labdaérintéssel kell felépítenünk a támadásainkat, és a befejezéseket is pontosítanunk kell, hogy a hasonló képességű csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt.

Mosonmagyaróváron játszottak esti mérkőzést U17-s és U19-s csapataink. Jó ellenfelek, jó mérkőzések és négy pont a pénteki nap mérlege.

U17

Mosonmagyaróvár - Haladás VSE 1:3 (1:2)

Haladás VSE: Kiss D. - Nagy B. Komjáthy J. Machinek B. - Varga Cs. (Varga Á.) - Nemes D. Pap M. (Kossuth D.) Doktorics Á. Varga Á. - Kopácsi D. Mercs L. (Tamás B.)

Gól.: Doktorics Á. Nemes D. Kopácsi D. Jók: Komjáthy J. Machinek B. Varga B. Nemes D. Kopácsi D.

Szenczi Imre: Végre egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Bár volt egy kis kényszer szünet a világitás hiányossága miatt. Ez pedig nem nekünk kedvezett, mivel a leállás után a hazai csapat szerzett vezetést. Ekkor sem éreztem problémát mivel nagyon motiváltnak tűnt a társaság addig is. Pláne, hogy hamar sikerült az egyenlítés. Nem sokkal utána pedig a vezetést is megszereztük. Szokásunkhoz híven most is voltak kihagyhatatlannak hitt ziccereink. Kár, hogy kimaradtak, mert előbbre hozta volna a megnyugvást és ekkor pontosabbak lennének a befejezéseink. Kicsit jobb és pontosabb összműködéssel, jobb labda nélküli játékkal folyamatosabb is lehetett volna a játékunk. Külön kiemelném Kopácsi Dávid hetek óta tartó hatalmas alázatos munkáját és egyre színvonalasabb futballját! Gratulálok neki, de az egész csapatnak is csak ezt tehetem! Ezt is teszem: Gratulálok Srácok!

U19

Haladás VSE - MTE U19 1-1 (1-0)

Haladás VSE: Kamondi P.-Horváth B.,Németh G.,Szűcs O.,Szakasics B.-Hertelendi D.,Perger D.,Péter Á.-Bogyai R.(Leidli Á.),Németh G.B.(Németh E.),Horváth K.(Papp I.)

Gól : Horváth B. Jók: Perger D., Hertelendi D., Szűcs O.

Márkus Gábor: Büszke vagyok a srácokra, nagyszerűen küzdöttek és játszottak. Az utolsó 10 percet leszámítva végig domináltuk a játékot. Azt gondolom minden héten ilyen mérkőzésre lenne szükségünk a fejlődés érdekében és akkor a mai mérkőzést is megnyertük volna. Sajnos az utolsó 10 percre szétestünk és lehetőséget adtunk az ellenfélnek az egyenlítésre. Tanulni kell a hibákból és jövő héten javítani a Csorna ellen. 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top