Utánpótláskorú labdarúgóink hat mérkőzésen voltak érdekeltek az elmúlt napokban. Négy csapatunk győztesként hagyta el a pályát, emellett egy döntetlen és egy vereség a mérleg. U14-es korosztályunk gólzáporos, 16-0-s sikert aratott az Andráshida otthonában a régiós kiemelt bajnokságban. 

2021.november 20. (szombat) 10:00

MLSZ REGIONÁLIS U-19 ÉSZAK-NYUGAT 13. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – HÉVÍZ SK 1-6 (1-5)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Antoni Márton – Malomsoki Milán, Stefanich Gábor, Sodics Ádám, Baán Máté, Vizi Kornél – Farkas Gábor, Takács Dániel, Németh Zsombor, Kiss Zoltán -Kovács Norbert

Edző: Iszak Gábor

Gólszerző: Németh Zsombor (44’)

„Ezen a napon két célunk lehetett: az egyik, hogy létszámban meglegyünk, a másik pedig, hogy tisztességgel helytálljunk. Létszámban megvoltunk, de ketten is épphogy felépültek a mérkőzésre, az egyik kapusunk mezőnyjátékosként szerepelt, ráadásul sérülés miatt a második félidőt már csak 10 emberrel voltunk kénytelenek lejátszani. Az előbb említettek ellenére sem szabadott volna ilyen arányú vereséget szenvednünk, sajnos a védekezésben elkövetett hibáinkat kíméletlenül kihasználta a Hévíz” – mondta el Iszak Gábor

 

2021. november 20. (szombat) 12:00

MLSZ REGIONÁLIS U-17 ÉSZAK-NYUGAT 13. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – BALATONFÜREDI USC 2-1 (2-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Molnár Tamás – Radványi Gergő, Spilenberg Márk, Hende Máté, Cser Rudolf – Simon Levente, Fekete Kornél, Kovács Szabolcs – Éder Bence, Kovács Ádám, Magyar Dávid

Edző: Kiricsi Dániel, Petrovics Balázs

Gólszerzők: Kovács Ádám (22’), Simon Levente (27’)

„Az első félidőt magabiztos játékkal hoztuk le, amit szerencsére át tudtunk menteni a második játékrészre is. Nagy mezőnyfölényben futballoztunk, nem igazán jutottak el a vendégek a kapunkig, mégis izgalmas lett a vége, ami annak köszönhető, hogy nem tudtuk megszerezni a harmadik gólunkat. A győzelmünk nem forgott veszélyben, gratulálunk a srácoknak” – értékelt a két tréner

 

2021.november 21. (vasárnap) 12:00

MLSZ REGIONÁLIS U-16 KIEMELT NYUGAT 12. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – KELEN SC 2-2 (1-1)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Kovács Lőrinc - Horváth Márk, Wágner Áron, Árvay Dávid, Büki Milán - Radványi Csongor (Hosszu András 72’), Varga Iván (Radványi Gergő 84’) - Bíró Ákos, Bakucz Bende (Vizi Kornél 77’), Tompek Levente, Kismarosi Gergő

Edzők: Tóth Péter, Szenczi Bence

Gólszerzők: Bíró Ákos (30’), Büki Milán (53’)

„Rosszul kezdtük a Kelen elleni mérkőzést, rögtön az első beadásból megszerezte ellenfelünk a vezetést. A kezdeti zavar még eltartott pár percig, utána viszont a kezünkbe vettük az irányítást, és egyenlítenünk is sikerült. A második játékrészben nem változott a játék képe, mi diktáltuk a saját iramunkat, a Kelen pedig a hibáinkból próbált élni, és a gyors ellentámadásaiban bízott. Egy középpályás labdaszerzést követően egy remek támadást sikerült góllal befejezünk, a hajrában azonban egy rossz felszabadítást követően egalizálni tudott a fővárosi csapat, így ki is alakulat a 2-2-s végeredmény. Ahogy mi is, úgy a játékosok is érezték, hogy ebben a mérkőzésben több volt” – összegzett Tóth Péter és Szenczi Bence

 

2021.november 18. (csütörtök) 14:30

VAS MEGYEI U-16 DÉLI CSOPORT 1. FORDULÓ

RUM KSC – ZANATI SE 1-9 (0-5)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Bíró Dávid (Tóth Péter 46’), Takács Márton (Markó Csanád 65’), Simon Mátyás, Fábián Zénó, Radványi Gergő, Böndicz Máté (Boros Ádám 65’), Varga Martin, Németh Zsombor, Vizi Kornél, Kovács Szabolcs

Edzők: Tóth Péter, Szenczi Bence

Gólszerzők: Hosszu András 3 (12’,37’,42’), Németh Zsombor (14’), Simon Mátyás (18’), Varga Martin 2 (54’, 75’), Kovács Szabolcs (68’), Radványi Gergő (77’)

„Az első perctől kezdve magabiztosan futballoztunk, ennek köszönhetően pedig megérdemelt győzelmet arattunk. A taktikai utasításokat betartva, a helyzeteket maximálisan kihasználva még nagyobb is lehetett volna a különbség. Gratulálunk a hozzáálláshoz és a győzelemhez a csapatnak” - dicsérte meg a fiúkat Tóth Péter és Szenczi Bence

 

2021.november 21. (vasárnap) 14:00

MLSZ REGIONÁLIS U-15 KIEMELT NYUGAT 10. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – BUDAI FUTBALL CLUB SE 4-1 (1-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Kónya Péter – Szalay Márk, Fekete Iván, Macoun Bence, Pál Levente -Győre Noel, Somfalvi Barna (Andor Áron 64’), Tóth-Szatmári Zétény – Zancsics, Dávid (Simon Mátyás 41’), Horváth Dániel (Erdélyi Krisztofer 71’), Horváth Marcell (Takács Márton 64’)

Edző: Petrovics Balázs

Gólszerzők: Győre Noel (25’), Somfalvi Barna (47’), Pál Levente (50’), Horváth Marcell (60’)

„Az egész mérkőzésen kezdeményezően játszottunk, és igyekeztünk nyomást helyezni a vendégekre. Türelmesek voltunk, rendben voltak a labda nélküli mozgások is, valamint a mélységi átadásokkal is sokszor zavart tudtunk kelteni ellenfelünk védelmében. Megérdemelt a magabiztos győzelmünk” – foglalta össze a látottakat Petrovics Balázs

 

 

2021.november 20. (szombat) 16:00

MLSZ REGIONÁLIS U-14 ÉSZAK-NYUGAT 13. FORDULÓ

MAGNETIC ANDRÁSHIDA TE – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 0-16 (0-6)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Dihen Levente - Öhlhorn Csongor, Spanyó Álmos, Bokor Zalán (Molnár Vendel 61’), Horváth Áron (Kálmán Balázs 61’) - Kápolnási Botond, Víg-Tamás Csanád (Kránitz Balázs 50’), Neczpál Milán - Erdélyi Lorenzo, Németh Nándor (Sánta Lajos Richárd 61’), Andor Áron (Hujber Dominik 41’)

Edzők: Neczpál Gábor, Németh Zoltán

Gólszerzők: Andor Áron 2 (1’, 6’), Németh Nándor (12’), Víg-Tamás Csanád 2 (22’, 25’), Öhlhorn Csongor 2 (36’, 44’), Bokor Zalán (51’), Kránitz Balázs 2 (55, 65’), Neczpál Milán (66’) Erdélyi Lorenzó 3 (57’, 70’, 73’), Spanyó Álmos (75’), Hujber Dominik (80’)

„Végig az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, az ellenfél térfelén folyt a játék. Külön öröm, hogy a győzelem jó játékkal is párosult, szép támadásokat vezettünk, ötletesen játszottunk, a széleken, valamint a tengelyben is meg tudtuk bontani a hazaiak védekezését. Mindenkinek gratulálunk a fegyelmezett és motivált játékhoz” – értékelt Neczpál Gábor és Németh Zoltán

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top