Betegséghullám sújtotta Megyei I. osztályú csapatunk 1-2-es vereséget szenvedett a tavalyi aranyérmes Sárvár ellen. Ferencz Zoltán korai góljával az 52. percig vezettünk, de a második játékrészben fordítani, és győzni tudtak a vendégek.

Igazi rangadót láthattak szombat délután a Haladás Sportkomplexum Kenderesi utcai pályájára kilátogató nézők, a tabella harmadik és negyedik pozíciójában lévő együttesek csaptak össze egymással a pontvadászat 12. fordulójában. A kezdőrúgást születésnapja alkalmából csapatunk lelkes drukkere, Déri Sándor végezte el. Sajnos a nagy téttel bíró párharc előtt számos játékosunk lebetegedett, és a hét közepétől edzést sem tudott vezényelni vezetőedzőnk, Szenczi Imre, így hatalmas erőket kellett mozgósítania a talpon maradtaknak. Bátran kezdtük a mérkőzést, és már a 8. percben megszereztük a vezetést Ferencz Zoltán révén (1-0), majd egy óriási bravúr kellett a sárváriak kapusától, hogy ne duplázzuk meg előnyünket. A szünetig már nem változott az eredmény, a második játékrész viszont már ellenfelünknek sikerült jobban: az 52. percben egyenlítettek (1-1). Foghíjas gárdánkra nagy nyomást helyezett ellenfelünk, mi az utolsó erőtartalékainkat mozgósítva védekeztünk, de a Sárvár több helyzetig is eljutott, majd a 71. percben megszerezték a vezetést (1-2). A hátralévő időben küzdöttünk tovább a pontmentés reményében, azonban találat már nem született, így 12-es vereséget szenvedtünk. Jövő hét vasárnap a Vép vendégeként lépünk pályára 13 óra 30 perckor.

Szenczi Imre, vezetőedző: „Az igazság az, hogy ha ma pontokat szereztünk volna, az egyenlő lett volna a csodával. A vezetést ugyan megszereztük a legelején, sőt közel voltunk a második gólhoz, de ebben a helyzetben nem tudtuk kihúzni kapott gól nélkül és megőrizni előnyünket. A heti betegséghullám miatt kedden volt az utolsó edzésünk, így ebben az állapotunkban ma ennyire voltunk képesek. Ez sajnos azt is hozta magával, hogy nem tudtuk birtokolni a labdát és olyan futballt kényszerültünk játszani, ami tőlünk meglehetősen idegen. Magunkra húztuk ellenfelünket, akik több helyzetet alakítottak ki, ebben a tekintetben megérdemelt a győzelmük. Abban viszont biztos vagyok, hogy teljes kerettel, egészen más lett volna a játék képe és az eredmény is. Ennek ellenére is pozitívum, hogy a tavalyi kupadöntő után tett ígéretünknek meg tudtunk felelni: csökkentettük a különbséget, és tavasszal tovább fogjuk”

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 12. FORDULÓ

HALADÁS VSE-ZANATI SE – SÁRVÁR FC 1-2 (1-0)

Haladás VSE-Zanati SE: Luisser Márk – Nagy Bence, Machinek Barnabás, Varga Csaba – Buzás László, Szakály Benjámin (Baumgartner Bálint 65’), Perger Dániel, Péter Ábrahám – Iván Gergő, Ferencz Zoltán, Pap Márton

Edző: Szenczi Imre

Sárvár FC: Velladics Krisztofer – Kovács Bálint, Horváth András, Ódor Bálint, Fider Ádám, Tokaji Dávid, Potyi Gábor, Kovács Bence, Tóth László (Szakos Márk 82’) , Szemes Bence, Csákvári Zsolt (Illés Bence 65’)

Edző: Haraszti Zsolt

Gólszerzők: Ferencz Zoltán (8’), ill. Tokaji Dávid (52’), Ódor Bálint (71’)

 

U19-es, ifjúsági csapatunk hatgólos vereséget szenvedett.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY U-19 12. FORDULÓ

HALADÁS VSE-ZANATI SE – SÁRVÁR FC 0-6 (0-2)