Megyei I. osztályú labdarúgóink a Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak együttese ellen szenvedtek 1-4-es vereséget, ezzel pedig búcsúztak a sorozat további küzdelmeitől.

Csapatunk első tétmérkőzésére került sor a 2021/2022-es szezonban szombat délután, amikor is a Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak együttese látogatott a vasi megyeszékhelyre a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában. A gyors vendégvezetés után a mieinknek Pap Márton révén hamar összejött az egyenlítés a 12. percben, ezt követően azonban hiába játszottunk bátran és alakítottunk ki helyzeteket, az újabb találatokat a felsőbb osztályokban több tapasztalattal rendelkező játékost is felvonultató Győr-Moson-Sopron megyeiek szerezték, ezzel pedig ők jutottak a következő fordulóba.

Szenczi Imre, vezetőedző: - Nagyon nehéz erről a mérkőzésről nyilatkozni, mert már most is fáj, pár nap, pár hét múlva viszont még jobban fog. Különösen azért, mert ebben a meccsben több is lehetett volna. Gratulálok az ellenfelünknek, akik három góllal legyőztek minket, és megérdemelten jutottak tovább. Ami a játékunkat illeti, főként az első félidőben nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit szerettünk volna. A ménfőcsanakiak három pontrúgás után is betaláltak, ráadásul büntetőt is hibáztak, ha ebből indulunk ki, akkor ez egy nagyarányú vereség, amit magunknak köszönhetünk. Még 1-3 után is úgy éreztem, hogy bennünk van, hogy döntetlenre mentsük a mérkőzést, mert dominálni tudtunk. Ennek ellenére az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy hiába jutottunk el a kapuig, a támadások végén hiányzott az ötlet, a kreativitás és az átütőerő a játékunkból. Fontos hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem történt tragédia, ez a második évünk a felnőtt futballban, sokat fogunk még fejlődni, de ami még fontosabb, hogy a játékosok elhiggyék, hogy amit edzéseken, felkészülési mérkőzéseken meg tud oldani, arra téthelyzetben is képes. Ez a fajta egészséges önbizalom ezúttal hiányzott, többeken a megilletődöttséget láttam, ez pedig kihatott a teljesítményünkre is. Aminek viszont örülök, hogy amit kértem, hogy a saját stílusunkban futballozzunk, azt abszolút megpróbálták betartani a gyerekek, a következő lépés pedig, hogy ezt egyre erősebb ellenfelek ellen is meg tudják valósítani. Jövő héten megkezdjük szereplésünket a Megyei I. osztályban, így hétről hétre újabb tapasztalatokkal leszünk gazdagabbak, ami eredményességgel, ezáltal pedig kellő önbizalommal is párosulhat.

 

MOL Magyar Kupa, 1. forduló

Zanati KSE-Haladás VSE – Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak 1-4 (1-3)

Zanati KSE-Haladás VSE: Luisser Márk - Buzás László (Németh Ede 46’), Nagy Bence, Varga Csaba, Péter Ábrahám – Szőts Máté (Maráczi István 66’), Perger Dániel (Machinek Barnabás 46’), Ferencz Zoltán (Baumgartner Bálint 79’) – Németh Gábor (Iván Gergő 46’), Pap Márton, Szenczi Bence      

Gólszerzőink: Pap Márton 12.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top