Felnőtt labdarúgócsapatunk az egész szezon során remek teljesítményt nyújtva jutott fel a Megyei I. osztályba. Játékosaink rendkívül eltökélten várják az új idényt, a keret nagy része nem változott. Szakmai vezetőnkkel, Szenczi Imrével beszélgettünk a játékosmozgásokról, célokról és a felkészülési időszak tapasztalatairól.

Együttesünk gőzerővel készül a MOL Magyar Kupa, valamint a Megyei I. osztályú bajnokság rajtjára. Az első erőfelmérő hazai pályán, a kupában vár együttesünkre a Ménfőcsanak ellen, míg a bajnokságban egy hétre rá, Körmenden kezdődnek a küzdelmek. Szenczi Imre elmondta, minden szempontból remek formában van a csapat, a felkészülés alatt tapasztaltak egyértelműen jó előjelként szolgálnak.

„Július 12-én kezdtük meg a munkát egy meglehetősen hosszúra nyúlt szezont követően. Június 20-án még bajnoki mérkőzést játszottunk, így nagyjából három hét pihenője volt a srácoknak. Heti négy edzéssel indítottunk, illetve a tervezett három felkészülési mérkőzésen is túl vagyunk már. Elsőként az I. osztályban bronzérmet szerző Vép VSE-vel játszottunk egy 1-1-es döntetlent. Az eredménnyel nem lehetek elégedetlen, viszont ami a játékot illeti, akadt még azért porszem a gépezetben. Mivel vannak régi-új arcok is a keretben, ezért természetesen idő kell ahhoz, hogy teljes mértékben összecsiszolódjunk. Ez látszott azon a találkozón is, de biztos vagyok benne, hogy az érkezőknek is teljes mértékben sikerül majd beilleszkedniük és felvenni a ritmust, elsajátítani a csapat filozófiáját. Hogy jó irányba haladunk, azt a második előkészületi találkozón, a Hévíz SK ellen bizonyítottuk, ahol 3-1-re sikerült nyernünk. Az utolsó edzőmeccsünket a Vasvár ellen magabiztosan nyertük meg 5-1-re, egyértelmű fejlődést tapasztaltam a mögöttünk álló időszakban. Azt szeretném, hogy legyen egy karaktere, stílusa a csapatnak, amely közönségcsalogató futballt játszik, és amelyre sokan kíváncsiak. Ha ez eredménnyel is párosul, az duplán öröm, de nem feltétlenül ez az elsődleges dolog. Természetesen az is fontos, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor tudjunk alkalmazkodni az ellenfelünk játékához. Feljutóként a bentmaradást tűzzük ki célként, de természetesen szeretnénk minden mérkőzést megnyerni és megnehezíteni ellenfeleink dolgát. Öröm nézni a fiúkat az edzéseken, remekül dolgoznak, ezzel a hozzáállással bármire képesek lehetünk” - mondta Szenczi Imre.

Mindenképpen pozitívum, hogy a keret nagy része egyben tudott maradni, de természetesen lesznek azért változások, ami a játékosállományt illeti.

-Szerettem volna, ha az a gárda, amely kiharcolta a feljutást, egyben marad és ki tudja élvezni azt is, hogy a Megyei I. osztályban játszhat. Ez szerencsére javarészt így történt, és annak is nagyon örülök, hogy ezen a társaságon is azt látom, hogy nagyon jó a kohézió, húzzák egymást a játékosok, akik egytől egyig remek emberek is. A távozóink közül Berta Attila Ausztriában folytatja pályafutását, ő a tanári állásával nem igazán tudná összeegyeztetni ezt a szintet. Edelényi Bálint már az előző szezonban is sérülten játszott, rá egy komolyabb térdműtét vár majd. Az ő sorsa bizonytalan, hosszú kihagyás vár rá, meglátjuk, hogy a folytatás mellett dönt-e. Nemes Dávidot a tanulmányai Budapestre szólítják szeptembertől, viszont nem zártuk ki annak a lehetőségét, hogy hétvégenként, amikor itthon van, segít nekünk és rendelkezésünkre áll. Ami az érkezőket illeti, hatan csatlakoztak hozzánk a nyár folyamán, méghozzá olyanok, akik korábban a Haladás kötelékében nevelkedtek, vagy az Illés Akadémián voltak játékosaim. Nagy Bence és Pap Márton egyaránt 2001-es születésűek, miután elkerültek Szombathelyről, az NB III.-ban is játszottak, előbbi Nagykanizsán, míg utóbbi Zalaegerszegen. Buzás László 2002-es születésű, legutóbb a Taksony együttesében játszott, onnan tér haza hozzánk. Baumgartner Bálint az előző szezonban a Rumot erősítette, Péter Ábrahám pedig szintén az I. osztályban szerepelt a Körmend színeiben, ő egyébként tagja az edzői stábnak is. A fiatal kapus, Luisser Márk szintén keretünk tagja lesz a következő szezonban, ő az U19-es csapatból jön fel, a 17 éves Iván Gergőt pedig az Illés Akadémiából igazoltuk. Összességében úgy érzem, jól erősítettünk, olyan játékosok érkeztek, akiket több poszton is be tudok vetni, ez pedig mindenképpen szélesebbé teszi a taktikai repertoárunkat” - fogalmazott szakmai vezetőnk.

Csapatunk tétmérkőzésen a MOL Magyar Kupában mutatkozik be, augusztus 7-én 16 óra 30 perces kezdettel a szintén Megyei I. osztályú SZA-BI Qualit Ménfőcsanak ellen. A találkozóval kapcsolatban óvatos, mégis optimista Szenczi Imre.

„A ménfőcsanakiak az előző szezonban búcsúztak az NB III.-tól, sok minden múlik azon, hogy rögtön szeretnének-e visszajutni. Amennyiben igen, és egyben tudott maradni a csapat gerince, akkor egy rendkívül erős ellenfélre számítok, amely ellen nagyon nehéz lesz játszanunk. Ahogy már korábban is említettem, ezen a mérkőzésen is mindent meg fogunk tenni, hogy helytálljunk. Az pedig külön öröm lenne, ha továbbjutás esetén több magasabb osztályban szereplő csapatot is el tudnánk hozni a Haladás Sportkomplexumba. Elsősorban a bajnokságban szeretnénk maradandót alkotni, de természetesen a MOL Magyar Kupában sem feltett kézzel megyünk ki a pályára” - nyilatkozta Szenczi Imre.

Kihívásokból tehát bőven akad az új idényben is, és csapatunk tűkön ülve várja, hogy bemutatkozhasson, és hogy minél több örömet okozzon szurkolóinknak.

Hajrá, Hali!

Felkészülési mérkőzéseink:

2021.07.18. Vép VSE - Haladás VSE-Zanati SE 1-1 (0-0)

2021.07.24. Haladás VSE-Zanati SE - Hévíz SK 3-1 (2-0)

2021.07. 31. Haladás VSE-Zanati SE - Vasvár VSE 5-1 (2-1)

Távozók:

Berta Attila, Edelényi Bálint, Nemes Dávid, Janek Dávid

Érkezők:

Buzás László (Taksony SE)

Baumgartner Bálint (Rum KSC)

Iván Gergő (Illés Akadémia-Haladás)

Nagy Bence (FC Nagykanizsa)

Pap Márton (ZTE FC II.)

Péter Ábrahám (Körmendi Football Club)

Luisser Márk (Szombathelyi Haladás U19) 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top