A Vas megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban 6-1-es győzelmet arattunk a Mersevát ellen a Haladás Stadionban. Ezzel a sikerrel labdarúgóink egy mérkőzéssel a szezon vége előtt átvehették aranyérmeiket, a következő szezont pedig már egy osztállyal feljebb kezdhetik meg.

A tavaszi évad elejéről elhalasztott 16. fordulóban a CONOIL Mersevát SE látogatott Szombathelyre, ezúttal a Haladás Stadionban rendeztük meg a mérkőzést. Csapatunk azzal a téttel várta a találkozót, hogy győzelmünk esetén a bajnoki serleget és a legfényesebben csillogó érmeket is átveheti a találkozó után. Ennek megfelelő hőfokon kezdtük a mérkőzést, már az 5. percben betalált Nemes Dávid (1-0), majd két minutummal később Németh Gábor növelte előnyünket (2-0). Nagy iramot diktáltak játékosaink, futószalagon gyártották a helyzeteket, amelyből a 22. percben ismét gólt gyártott Németh Gábor (3-0).

A szünetig már nem született találat, a fordulást követően pedig a vendégeknek szereztünk egy találatot, Janek Dávid öngóljával (3-0). A Mersevát nem adta fel, gólt ugyan nem tudtak szerezni, de védekezésük hatékonyabbá vált, és csak a 81. percben folytattuk a gólgyártást, Edelényi Bálint változtatta 4-1-re az eredményt. Hat perccel később a csereként beálló Bódi Bence is feliratkozott a góllövők listájára (5-1), a végeredményt pedig a lefújás előtti utolsó percben rutinos labdarúgónk, Neczpál Gábor állította be (6-1). Sikerünknek köszönhetően - az utolsó forduló eredményétől függetlenül - hazai környezetben szereztük meg a bajnoki címet, a következő szezont pedig már a Megyei I. osztályban kezdheti meg csapatunk.

Szenczi Imre, vezetőedző: - Fontos mérkőzés várt ránk, amelyet a 16. fordulóból halasztottak el. Megérdemelt győzelmet arattunk, annak ellenére is, hogy kétszer tíz percig tartó kiemelkedő játékkal rukkoltunk ki egy jó formában lévő Mersevát ellen. Azonban összességében elégedett vagyok a látottakkal, bebiztosítottuk az első helyünket. Még van hátra egy mérkőzésünk ebből a nagyon hosszúra nyúlt idényből, de céljaink ott is lesznek. Utána a jól megérdemelt pihenőre mennek játékosaink, és a következő szezonban már egy osztállyal feljebb is bizonyíthatunk.

Vas Megyei II. o. Északi csoport 16. forduló

Zanati KSE-Haladás VSE - CONOIL Mersevati SE 6-1 (3-1)

Zanati KSE-Haladás VSE: Kántor György - Németh Ede (Machinek Barnabás 52'), Berta Attila (Janek Dávid 52'), Varga Csaba, Maráczi István (Neczpál Gábor 71') - Szőts Máté (Edelényi Bálint 52'), Perger Dániel, Ferencz Zoltán - Nemes Dávid (Bódi Bence 52'), Szenczi Bence, Németh Gábor.
Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Nemes (5.) Németh G. (7., 22.) Edelényi (81.) Bódi (87.) Neczpál (89.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top