Felnőtt labdarúgócsapatunk a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa elődöntőjében győzte le 3-2-re a szintén másodosztályú Körmend csapatát, így a sorozat fináléjába jutott.

Rendkívül komoly terhelésnek voltak kitéve felnőtt labdarúgóink, akik az elmúlt hetekben sorra játszották a rangadókat a másodosztályú bajnokságban, emellett pedig a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupában is vitézkedtek. Szerda este utóbbi kiírásban már a döntőbe jutásért lépett pályára csapatunk, ahol a TUTITEXTIL-Körmend VSE volt az ellenfelünk. Jól kezdtük a találkozót, azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A biztos labdatartás mellett tudatos akciókat építettünk fel, amelyek viszont kimaradtak. A körmendi játékosok próbáltak a biztos védekezésből gyors ellentámadásokat vezetni, aminek végül meg is lett az eredménye az első félóra végén (0-1). Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert postafordultával jött is a válasz. Egy szép akció végén Szőts Máté merészkedett előre és 22 méterről eleresztett bombája a kint álló kapust meglepve a jobb felső sarokba csapódott (1-1). A szünet előtt pedig a vezetést is megszerezte Szenczi Imre csapata. Nemes Dávid a 45. percben lemásolta klubtársa lövését, amely szintén a kapu jobb oldalában kötött ki (2-1). A második félidő csapatunk elképzelései szerint indult és gyorsan növelni tudtuk előnyünket. Az 53. percben Szenczi Bence játszotta tisztára magát, lövését azonban védeni tudta a kapus, a kipattanóra érkezett a nagy kedvvel játszó Nemes Dávid és a kapu közepébe passzolt (3-1). Ezt követően minden erejét mozgósították vendégeink, melynek eredményeképp a hajrában sikerült is szépítenie a Körmendnek, de egyenlíteni már nem volt lehetősége. Ezzel a győzelemmel megérdemelten jutott csapatunk a kupadöntőbe, ahol a Vas Megyei I. osztály listavezetőjével, a Sárvárral csapunk össze az aranyéremért.

Szenczi Imre, vezetőedző: - Magabiztos játékkal, óriási labdabirtoklási fölényben futballoztunk egy mélyen védekező csapat ellen. Az első negyedórában több góllal is vezethettünk volna, de a vendégek kapusa kiválóan védett, ráadásul egy gyors kontrából a vezetést a Körmend szerezte meg. Szerencsére azonnal egyenlíteni tudtunk, a szünet előtt pedig a vezetést is átvettük. A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, újabb gólt szereztünk. Ezután a vendégek többet próbálkoztak, de győzelmünk nem forgott kockán. Kimondottan jó játékkal, egy szorosnak tűnő eredménnyel zártuk az elődöntőt. Véleményem szerint több is lehetett volna benne, de a lényeg, hogy a döntőbe jutottunk, ahol a megyei első osztály első helyezettjével, a Sárvár csapatával találkozunk.

Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa, 6. forduló

Zanati KSE-Haladás VSE - TUTITEXTIL-Körmend VSE 3-2 (2-1)

Zanati KSE-Haladás VSE: Kántor György – Nemes Dávid, Machinek Barnabás, Berta Attila, Maráczi István – Szőts Máté, Perger Dániel, Varga Csaba (Edelényi Bálint 77') - Németh Gábor, (Németh Ede 58'), Szenczi Bence, Ferencz Zoltán (Kiss Zoltán 70').
Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzőink: Szőts Máté (31.), Nemes Dávid (45., 53.)