Listavezető csapatunk a Vas Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában hazai környezetben fogadta a dobogó harmadik fokán álló Söpte együttesét. Az 1-1-es döntetlennel véget érő derbin három piros lapot is kiosztott a játékvezető. Utánpótláscsapataink többsége győzelemmel zárta a fordulót, csak a zalaegerszegi fiatalok okoztak megoldhatatlan feladatot az U14-es és U15-ös labdarúgóink számára.

Nehéz mérkőzés várt a legutóbbi játéknapon a megyei másodosztályban vitézkedő felnőtt csapatunkra. Listavezető együttesünk a harmadik helyen álló Söptét látta vendégül a Kenderesi úti pályán, ráadásul visszatérhettek a lelátóra a nézők is, így igazán hangulatos mérkőzésre volt kilátás. Sérülés miatt több kulcsjátékosunk nem állt rendelkezésre, ezért Szenczi Imre felforgatott kezdőcsapatot küldött a pályára. Nehezen is lendültek formába futballistáink, akikre alaposan ráijesztettek a vendégek, hiszen egy ziccerrel és egy kapufán csattanó lövéssel jelezték, hogy ők is a győzelemre játszanak. A játékrész közepére aztán átvette csapatunk az irányítást és ez már nemcsak a mezőnyben, hanem a kapu előtt is megmutatkozott. A 27. percben aztán megtört a gólcsend, Németh Gábor szlalomozott a vendégjátékosok gyűrűjébe, majd Szenczi Bence elé tálalt, aki a kimozduló kapus mellett passzolt a hosszú sarokba (1-0). A szünetig tovább növelhette volna csapatunk a különbséget, de támadóink nem voltak elég higgadtak. A második félidőben tovább fokozták labdarúgóink a tempót, több helyzetet is kidolgoztak, de nem sikerült bevenni a rivális kapuját. A védekezésre berendezkedett söptei együttes egy kontratámadást követően egalizált és tette nyílttá az utolsó húsz percet (1-1). A hátralévő időben is csapatunk játszott mezőnyfölényben és bár a találkozó nagy részében domináltunk, ezúttal meg kellett elégednünk az egy ponttal. Szerdán már a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa negyeddöntőjében lépnek játékosaink pályára, akkor a Megyei másodosztály Déli-csoportban szereplő TUTITEXTIL-Körmend VSE látogat otthonunkba.

Szenczi Imre, vezetőedző: - Paprikás hangulatban kezdődött a találkozó, ráadásul a játékunkat sem nagyon találtuk. A vendégek helyzeteit követően aztán sikerült felpörögünk és a vezetést is megszereztük. A második félidőben több helyzetet is kihagytunk, ami azért sajnálatos, mert ha sikerült volna értékesíteni legalább egyet, azzal eldöntjük a mérkőzést. A vendégek megbüntették a védelmi megingásunkat, így oda lett az előnyünk. A találkozón Szőts Máté, Ferencz Zoli, Németh Gábor és Szenczi Bence nyújtott dicséretes teljesítményt. Kisebb gödörbe kerültünk, ahonnét csak együtt jöhetünk ki. Hétközben elődöntő a kupában, majd bajnoki vasárnap. Ezeken a mérkőzéseken vissza kell találnunk a helyes útra.

Vas Megyei II. o. 'Északi' csoport 27. forduló

Zanati KSE-Haladás VSE - Söpte SE 1-1 (1-0)

Zanati KSE-Haladás VSE: Kántor György - Németh Ede (Kiss Zoltán 58'), Berta Attila, Varga Csaba, Maráczi István (Edelényi Bálint 74') - Szőts Máté, Perger Dániel, Ferencz Zoltán - Nemes Dávid (Bódi Bence 58'), Szenczi Bence, Németh Gábor.

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzőnk: Szenczi Bence (27.)

Kiállítás: Szenczi Imre (89.), Edelényi Bálint (93.), Neczpál Gábor (95.)

 

A legutóbbi játéknapon hat korosztályos csapatunk lépett pályára, amelyek közül négyen magabiztos sikert arattunk. Az U19-es és U17-es együtteseink a regionális bajnokság 28. fordulójában az andráshidai fiatalokat győzték le, míg az U16-os és U14-es csapataink összesen 29 gólt szereztek aktuális riválisukkal szemben. Ugyanakkor nem sikerült jól fiatal labdarúgóink számára a zalai kiruccanás. Az U15-ös és U14-es gárdáink vereséget szenvedtek a szomszédvári rangadón.

U19:

MLSZ Regionális U-19 Észak-Nyugati csoport 28. forduló
Szombathelyi Haladás VSE - Andráshida SC 2-0 (1-0)
Gólszerzőink: Németh Benjamin (1.), Mercs László (62.)

 

U17:

MLSZ Regionális U-17 Észak-Nyugati csoport 28. forduló
Szombathelyi Haladás VSE - Andráshida SC 3-1 (0-0)
Gólszerzőink: Horváth Csongor (61., 67.), Rapport Rodrigó (92.)

 

U16:

Vas Megyei U-16 'Déli' csoport 17. forduló
Szombathelyi Haladás VSE - Rum KSC 18-1 (12-0)
Gólszerzőink: Nagy Krisztián (4., 28., 33.), Likerecz Botond (7., 30.), Rapport Rodrigó (12., 64., 67.), Cser Rudolf (13., 43.), Fekete Kornél (22., 31., 42., 80.), Varga Iván (71., 82.), Körmendy Soma (81.), Kámán Péter (37. - öngól)

 

U15:

MLSZ Regionális U-15 Észak-Nyugati csoport 28. forduló
ZTE FC - Szombathelyi Haladás VSE 3-1 (0-0)
Gólszerzőnk: Hende Máté (45.)

 

U14:

MLSZ Regionális U-14 Észak-Nyugati csoport 28. forduló
ZTE FC - Szombathelyi Haladás VSE 1-0 (1-0)

 

U14:

Vas Megyei U-14 Szombathelyi csoport 21. forduló
Szombathelyi Haladás VSE - SCHOTT Lukácsháza SE 11-0 (5-0)
Gólszerzőink: Hamosi Roland (11., 16., 40., 64.), Horváth Márton Benedek (27., 31.), Takács Márton (35.), Spanyó Álmos (55.), Bokor Zalán Dávid (65.), Neczpál Milán (67.), Hujber Dominik László (70.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top