A szerdai, Vas Megyei Kupa negyeddöntőben szerzett győzelmét követően szombaton már az Uraiújfalu ellen folytatta menetelését felnőtt együttesünk a Megyei II. osztály Északi csoportjában. A 8-0-ás sikerhez Szenczi Bence mesternégyessel járult hozzá. Korosztályos csapataink is eredményesen zárták a játéknapot, csak az FC Ajka fogott ki U19-es gárdánkon.

A 25. fordulóban a kiesés elől menekülő Uraiújfalu ellen kellett bizonyítania Szenczi Imre tanítványainak. Kiváló formában lévő együttesünk egy hét leforgása alatt harmadszor lépett pályára, a sorozatterhelés fényében nem volt váratlan, hogy nem kezdtük lehengerlően a mérkőzést. Támadásainkban kevés átütőerő volt, ráadásul Edelényi Bálint korai kiválása miatt kényszerű cserét kellett végrehajtania vezetőedzőnknek. Az első negyedóra végére rendeztük sorainkat és Szenczi Bence megszerezte első találatunkat, a félidő hajrájában pedig Ferencz Zoltán is feliratkozott a gólszerzők listájára. A szünet jót tett labdarúgóinknak és a térfélcserét követően nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk. Szenczi Bence a 48. percben duplázott, és számos helyzetet dolgoztak ki a mieink. Az utolsó harminc percben felülkerekedtek játékosaink a lábukban lévő játékperceken és még öt találattal mutatták meg a Zanati KSE - Haladás VSE kitartását és erejét. A találkozó hőse Szenczi Bence volt, aki négyszer volt eredményes, emellett gólpasszokat is jegyzett az összecsapáson. De Ferencz Zoltán is duplázott és Maráczi István és Németh Gábor is gyarapította góljainak számát. A 8-0-ás sikerrel zsinórban tizenkettedik bajnoki győzelmünket arattuk és közel 100 gólt jegyeztünk ezeken a mérkőzéseken. A következő fordulóban szomszédvári rangadó vár ránk, hiszen idegenben, a Gencsapáti ellen bizonyíthat csapatunk.

Szenczi Imre, vezetőedző: - Sajnos nagyon korán cserélném kellett egy sérülés miatt, ráadásul nem is játszottunk jól az első félidőben, de a hibáink ellenére is sikerült megnyugtató előnyt szereznünk. A második játékrész az utóbbi időben megszokott, minőségi játékunkat hozta. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, akár ma is kétszámjegyű lehetett volna a különbség. Egy hét alatt játszottunk három mérkőzést, rúgtunk 31 gólt és rendületlenül menetelünk a végső célunk felé. Nagyon jó mutatókkal rendelkezünk, amelyeket szeretnénk hétről hétre túlszárnyalni, ezzel is plusz motivációt teremteni. Az Uraiújfalu ellen remekelt Szenczi Bence, mellette Perger Dani, Varga Csaba, Maráczi István és Németh Ede játéka emelhető ki, de a többieknek sem kell szégyenkezniük! Gratulálok a csapatnak az egész heti teljesítményhez!

Vas Megyei II. o. 'Északi' csoport 25. forduló

Zanati KSE - Haladás VSE - Uraiújfalu SE 8-0 (2-0)

Zanati KSE-Haladás VSE: Szentgyörgyvári Tibor - Bódi Bence (Németh Ede 46'), Berta Attila, Varga Csaba, Maráczi István - Szőts Máté, Perger Dániel, Ferencz Zoltán - Nemes Dávid (Janek Dávid 53'), Edelényi Bálint (Németh Gábor 11'), Szenczi Bence.

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzőink: Szenczi Bence (15., 48., 83., 86.), Ferencz Zoltán (39., 81.), Maráczi István (62.), Németh Gábor (76.)

 

Felnőtt együttesünkhöz hasonlóan lőtt gólokban gazdag mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink is. Egyedül az U19-es gárda szenvedett vereséget, ők a jó erőből álló Ajka előtt kellett, hogy fejet hajtsanak. Az U15-ös és U14-es együtteseink számára idegenben sem okozott gondot legyőzni a Mosonmagyaróvár alakulatát. Az U14-es kiírásban szereplő 12 éves labdarúgóinkra épülő csapatunk pedig hatgólos sikert aratott a Nádasd ellen.

MLSZ Regionális U-19 Észak-Nyugati csoport 26. forduló

Szombathelyi Haladás VSE - FC Ajka 1-5 (1-1)

Gólszerzőnk: Fördős Adrián László (14.)

 

MLSZ Regionális U-15 Észak-Nyugati csoport 26. forduló

MTE 1904 Mosonmagyaróvár - Szombathelyi Haladás VSE 2-3 (1-3)

Gólszerzőink: Németh Zsombor (29.), Radványi Gergő (38., 40.)

 

MLSZ Regionális U-14 Észak-Nyugati csoport 26. forduló

MTE 1904 Mosonmagyaróvár - Szombathelyi Haladás VSE 0-6 (0-2)

Gólszerzőink: Pál Levente (2.), Somfalvi Barna (39.), Hári Kevin Péter (43.), Horváth Márton Benedek (70.), Horváth Marcell (75.), Öhlhorn Csongor (78.)

 

Vas Megyei U-14 Körmendi csoport 19. forduló

Szombathelyi Haladás VSE - Nádasd KSE 7-1 (2-0)

Gólszerzőink: Víg-Tamás Csanád (22.), Andor Áron (34.), Tasnádi Zsombor (47., 48., 61.), Szakály Zétény (51.), Angler Jákob Ruben (67.)

 

Vas Megyei U-14 Szombathelyi csoport 19. forduló

Kőszegi LÓRÁNT FC - Szombathelyi Haladás VSE 0-6 (0-3)

Gólszerzőink: Somfalvi Barna (7., 20., 25., 45.), Tóth-Szatmári Zétény (62.), Macoun Bence (67.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top