Férfi futsalválogatottunk a világelit élvonalába tartozó Kazahsztán ellen 6-1-es vereséget szenvedett. Csapatunk támadója, Dróth Zoltán szerezte a mérkőzés magyar találatát.

Nehéz feladat előtt állt nemzeti együttesünk a férfi futsal Eb-selejtezősorozatban, a világ legjobbjai közé tartozó Kazahsztánt fogadta Budapesten, a Sterbinszky Amália Csarnokban. A kazahok elleni találkozón Alasztics Marcell, Dróth Zoltán és Dávid Richárd is a kezdőben kapott helyet. Győzelmi szándékát már az első percekben nyomatékosította a vendég együttes, több honosított brazil játékossal soraiban látványos akciókat vezetett és az ötödik percben Yesenamanov révén a vezetést is megszerezték. Mezőnyben próbált váltani Turzó József szövetségi kapitány, de nagyon jól zárt a vendég védelem, támadásban pedig lehengerlőek voltak, melynek egy újabb gól lett az eredménye Valiullin révén. Kapusunk, Alasztics Marci több bravúrt is bemutatott, de ellenfelünk agresszív letámadásaira nem volt ellenszerünk, ez pedig újabb gólokat eredményezett. A szünetben 0-4 állt az eredményjelzőn.

Nagy elánnal kezdtük a második játékrészt, Dávid Ricsi szemet gyönyörködtető sarkazásából szép akció bontakozott ki, de gólra ekkor még nem tudtuk váltani, ráadásul az ellentámadásban Douglas Junior révén ismét mattolni tudták védelmünket. Postafordultával aztán jött a válasz, Dávid Ricsi ezúttal is előkészítőként jeleskedett, felívelt labdáját Dróth Zoli vette át, majd kiszorított szögből a kapufa segítségével bevette a kazah kaput. A szépítés után magasabb sebességbe kapcsolt nemzeti csapatunk, és megnövelte jelenlétét ellenfele térfelén. A 32. percben egy eladott labdát követően Alasztics Marci védett parádésan, de egy minutummal később már tehetetlen volt Akbalikov közeli kísérleténél. A hajrában Vas Ádám is tesztelte Higuita kapust, kettejük párharcát a vendégek kapusa nyerte. Végül 6-1-es vereséggel ért véget számunkra az összecsapás, amelyet megérdemelten nyert meg a világ egyik legjobb csapata.

Ezzel Kazahsztán bebiztosította csoportelsőségét, biztos résztvevője lesz a hollandiai kontinensviadalnak. A kvartett második - pótselejzetőt érő - helyére pályázó magyarok számára az utolsó, hatodik forduló lesz döntő fontosságú. Április 13-án 17 órai kezdéssel Fehéroroszországban lép pályára válogatottunk, reményeink szerint győztes mérkőzésen.

Magyarország - Kazahsztán 1-6 (0-4)

Magyarország: Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Horváth Norbert, Nagy Imre, Dróth Zoltán
Csere: Sásdi Bálint, Horváth Szabolcs, Szabó Péter, Szentes-Bíró Tamás, Vas Ádám, Rábl János, Pál Patrik, Hajmási Milán, Siska Gergő
Szövetségi kapitány: Turzó József

Kazahsztán: Higuita - Taynan, Nurgozhin, Tursagulov, Douglas Junior
Csere: Baidulla - Karagulov, Valiullin, Akbalikov, Yesenamanov, Knaub, Dossov, Baltabayev.
Szövetségi kapitány: Paulo Ricardo Kaka

Gólszerzők: Dróth Zoltán. illetve Yesenamanov, Valiullin, Taynan, Douglas Junior, Akbalikov, Nagy (öngól)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top