Az I. osztályú futsal-bajnokság Nyugati csoportjában szereplő korosztályos csapataink szabályos gólfesztivált rendeztek a hétvégén. Az U17 18–0-ra, míg az U20 13–1-re verte dunaújvárosi ellenfelét.

A pontvadászat 12. fordulójában az a Dunaferr látogatott az U20-as együttesünkhöz, melyet a mieink októberben 7–2-re győztek le idegenben. Így aztán senkit sem ért meglepetésként, hogy a bombaerős kerettel felálló fiataljaink a derbi 10. percében már 5–1-re vezettek. Sziffer András tanítványai a folytatásban sem vettek vissza a tempóból és végül 13–1-es vereséggel küldték haza a Duna-partiakat. Különösen Gerencsér Antal volt elemében, aki 5 találattal vette ki a részét a gólfesztiválból.

Győzelmének köszönhetően U20-as csapatunk továbbra is a tabella második helyén áll.

A bajnokság 5. pozícióját elfoglaló U17-eseink a sereghajtó dunaújvárosiakat fogadták. A fiataljaink úgy nyertek 18–0-ra, hogy mindkét félidőben kilenc-kilenc góllal keserítették az ellenfél életét. Ezen a derbin Németh Kristóf volt a legeredményesebb négy találatával.

Az U17-es csapatunk továbbra is az ötödik helyen áll.

 

Haladás VSE U20-Dunaferr Due Dutrade FC U20 13–1 (6–1)

Gólszerzők: Gerencsér A. 5 (3., 7., 10., 23., 26.), Kovács Máté 2 (1., 8.), Puhr Bálint 2 (24., 26.), Kárász Noel 2 (14., 40.), Nagy Kevin (38.), Németh Benjamin (38.)

 

Haladás VSE U17-Dunaferr Due Dutrade FC U17 18–0 (9–0)

Gólszerzők: Németh Kristóf 4 (5., 6., 19., 24.), Knizs Olivér 3 (3., 23., 26.), Francsics Flórián 3 (18., 24., 26.), Sodics Ádám 2 (5., 18.), Vincze Bálint 2 (26., 31.), Kovács Máté (15.), Horváth Félix (16), Grabarics Levente (25.), Kiss Patrik (27.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top