Nagyszerűen kezdte a 2020-as esztendőt egyesületünk futsal szakosztálya, ugyanis felnőtt csapatunk februárban hazai környezetben megnyerte a Magyar Kupát. Az év végén pedig meccshátrányban várjuk a második helyen a bajnokság folytatását. 

Jubileumot ünnepeltünk idén a futsal szakosztályunkkal, kereken tíz esztendeje alakította meg egy baráti társaság szakágunkat. Szerencsére az évforduló tökéletesre sikerült, a rendhagyó események ellenére is aranyérmesként tudtunk befejezni egy küzdelemsorozatot, a Magyar Kupát.

- A 2020-as év egy újabb sikeres esztendő volt a szakosztály életében. Februárban a Magyar Kupát nyerte meg a csapat, és a bajnokság lezárásakor második helyen állt a tabellán, jó esélyekkel várhatta volna a bajnoki döntőt, ám az a koronavírus-járvány miatt elmaradt– kezdte a visszatekintést Pálmay Tamás szakágvezető, aki természetesen az őszi időszakra is kitért. 

- A 2020-2021-es szezonban is remekül kezdtünk, ugyanis 12 fordulót követően veretlenül állunk a tabella első helyén az NB I-ben. Juanra Calvo vezetőedző legénysége látványos, szórakoztató futsalt játszik és a teljesítménye is nagyon kiegyensúlyozott. Külön öröm, hogy számos fiatal, saját nevelésű játékos beépítése van folyamatban. A srácok a felnőttekkel edzenek, és az élvonalbeli, valamint a másodosztályú pontvadászatban is szerepelnek. Válogatott játékosokkal edzhetnek nap mint nap, rengeteget tanulhatnak, a legjobb magyar és külföldi játékosoktól, edzőktől leshetik el a szakma rejtelmeit – fogalmazott szakágvezetőnk. Külön kiemelte, hogy az NB II-es és az U20-as csapatunk is vezeti jelenleg a saját bajnokságát. Az U17-esek pedig a tabella középmezőnyében állomásoznak. 

- A 2021-es évben a reményeink szerint - ha még nem is januárban -, de valamikor tavasszal újra nézők előtt szerepelhetünk majd, mert szurkolóink biztatása és jelenléte adja meg a mérkőzések lényegét, hangulatát. 

Az elvárások tekintetében a felnőtt csapatnak a Magyar Kupában a címvédésért kell küzdenie, és mindennél jobban vágyunk már az első NB I-es bajnoki címünkre! Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánunk minden szurkolónak, sportbarátnak – zárta szavait jókívánságokkal Pálmay Tamás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top