Az öt Haladás-játékost is soraiban tudó magyar futsal-válogatott 2:1-re kikapott Debrecenben Európa egyik legerősebb csapatától. A vezetést ugyan a mieink szerezték meg, de a határozottan erős összeállításban szereplő ukránok fordítani tudtak.

Több mint érdekes összeállításban kezdték a mérkőzést a Főnix Csarnok üresen tátongó lelátói előtt a küzdő felek: a világranglista 12. helyén álló ukránok öt Kherson-játékossal nyitottak, míg Turzó József szövetségi kapitány a Haladásból négy (Alasztics Macell, Vas Ádám, Dróth Zoltán, Dávid Richárd), míg a Berettyóból egy futsalost küldött pályára. A derbi negyedik percében aztán éppen utóbbi, azaz Rábl János adott gólpasszt Nagy Imrének, aki jó 10 méterről lőtt a jobb felső sarokba. Sajnos a vezetés megszerzését követően nem sokáig örülhettünk, ugyanis az ukránok Zvarych közeli találatával már a hatodik minutumban egyenlítettek. Sőt, ezt követően szép lassan átvették az irányítást, és csak Alasztics Marci hatalmas védéseinek volt köszönhető, hogy félidőben 1:1-es állást mutatott az eredményjelzőtábla. 

Térfélcserét követően is a vendégek maradtak támadásban, ám a mieink kontrái rendre gólveszélyt hordoztak magukban. Többek között Hajmási Milán előtt is adódott egy hatalmas ziccer, ám az ukrán cerberus hatalmas bravúrral hárítani tudott. Később Vas Ádám és Dávid Richárd is megpróbált túljárni Tsypun eszén, de a hálóőr mindkét bombát hatástalanítani tudta. A 34. percben aztán egy bal oldali sarokrúgást követően Grytsyna megszerezte a vezetést az ukránoknak, és mint később kiderült, ezzel meg is nyerte csapatának a mérkőzést.

A két válogatott kedden 12.30 órakor ismét összeméri a tudását a Főnix Csarnokban. Az M4 Sportcsatorna azt a találkozót is élőben közvetíti majd.

 

Magyarország-Ukrajna 1:2 (1:1)

Gólszerzők: Nagy I. (4.) illetve Zvarych (6.), Grytsyna (34.)