Továbbra is remek formában teljesítenek felnőtt futsal csapataink. A Nagyok a Magyar Kupában, míg a Kicsik az NB II-es bajnokságban nyerték meg az éppen aktuális meccsüket.

Enyhe túlzással élve nem tudnak hibázni felnőtt együtteseink. A Juanra Calvo edzette NB I-es legénység a Magyar Kupa harmadik fordulójában a Mádi FC otthonában vendégeskedett és magabiztos játékkal 9:3 arányú győzelmet aratott. A mieink lényegében már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás kérdését, ugyanis a szünetben 6:1-re vezettünk. Térfélcserét követően vezetőedzőnk már bátran lehetőséget adhatott a fiataloknak is, akik ezúttal sem okoztak csalódást. A derbi vége 9:3 lett címvédő együttesünk javára, mely így biztosította helyét a legjobb nyolc között.

 

Mádi FC-Haladás VSE 3:9 (1:6)

Gólszerzők: Dróth Zoltán 2 (1., 16.), Vidák Balázs 2 (13., 40.), Hajmási Milán (4.), Vas Ádám (10.), Darrieer (12.), Kovács Máté (13.), Vatamaniuc-Bartha Dávid (34.)

 

Tartja remek formáját az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő együttesünk is. A „Kishali” a pontvadászat hetedik fordulójában a Hidegkúti SC gárdáját fogadta és ellenmondást nem ismerő játékkal 10:2-es győzelmet aratott. Fiataljaink így 100 százalékos teljesítménnyel állnak a tabella első helyén. Egyedül a TFSE csapata tud a mieinkkel lépést tartani. Velük amúgy november 23-án a Haladás Sportkomplexumban mérkőzhetünk majd meg.

 

Haladás VSE II.-Hidegkúti SC 10:2 (3:0)

Gólszerzők: Kovács Máté 2, Mézer Viktor 2, Volner Bence 2, Horváth Norbert, Horváth Zénó, Puhr Bálint, Mercs László

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top