Az Újpest magabiztos, 4:1 arányú legyőzését követően szerdán már ismét pályára is lép futsal csapatunk. A mieink a Magyar Kupa 3. fordulójában az NB II-es Mádi FC otthonában vendégeskednek.

Zsinórban ötödik győzelmét aratta az élvonalbeli futsal-bajnokságban a Hali. Együttesünk ezúttal a három találatig jutó Vas Ádám főszereplésével 4:1-re verte az Újpest gárdáját. Válogatott játékosunk véleménye szerint a győzelem a lényeg, az, hogy ki szerzi a gólokat teljesen mindegy.

- Nem volt könnyű mérkőzés, de szerencsére jól felkészültünk a fővárosiak játékából és korán sikerült megszereznünk a vezetést. Megérdemelten nyertünk és így az első komplett kört az élen zárhattuk. Nem emlékszem, hogy az élvonalban szereztem volna egy mérkőzésen három gólt, de ez teljesen mellékes. A fontos az, hogy ismét győztesen jöhettünk le a játéktérről. Amúgy szerintem az egyik gólom öngól volt – emlékezett vissza az Újpest elleni derbire Vas Ádám.

A tabella első helyén álló csapatunk nem pihenhet sokáig a babérokon, ugyanis szerdán már ismét pályára kell lépnie. A Magyar Kupa címvédőjeként az NB II. Keleti-csoportjában szereplő Mádi FC vendégeként lesz jelenése Juanra mester legénységének.

- Egyértelműen a győzelem az elvárás, még annak ellenére is, hogy van két sérültünk és Milos Simic sem tarthat velünk, mivel a szerb válogatott csapatkapitányaként világbajnoki selejtezőre hivatalos. Úgy gondolom, hogy kellően motiváltan lépünk majd pályára, mivel szeretnénk megvédeni a Szombathelyen kivívott címünket, azaz ismét kupagyőztesek szeretnénk lenni – fogalmazott az esélyekről Pálmay Tamás szakágvezető.

A csoportja negyedik helyén álló Mádi FC otthonában szerdán 18 óra 30 perckor kezdődik a Magyar Kupa 3. fordulójában megrendezésre kerülő mérkőzés. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top