Négy futsal csapatunkból három nyert a legutóbbi fordulóban, csupán egy szenvedett vereséget. Az NB I-es, az NB II-es és az U20-as együttesünk magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, az U17-es azonban kikapott hazai környezetben.

A hétvégi program pénteken este kezdődött, amikor az NB II. Nyugati-csoportjában éllovas csapatunk fogadta a Szigetszentmiklós együttesét. A 4. fordulóban lejátszott derbit végül nagy csatában 2:1-re nyertük meg, így a „Kishali” továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel áll az első helyen.

A nagyok szombaton kora délután léptek pályára a játéknap rangadóján a Veszprém ellen. A Juanra-legénység gyakorlatilag hat perc alatt lerendezte a dolgot és teljesen megérdemelten győzött 4:1-re. A sikernek köszönhetően pedig a mienk a tabella élére álltak.

Az U20-as csapatunk a pontvadászat második körében játszotta az első meccsét, mivel a korábbi találkozóját elhalasztották. Együttesünk magabiztos teljesítményt nyújtva 5:1 arányú vereséggel küldte haza a Cső-Montage gárdáját.

A hétvége egyetlen vereségét az U17-eseink szenvedték el, akik a Cső-Montage csapatától kaptak ki hazai környezetben 4:1-re. Fiataljaink már az első félidőben háromgólos hátrányba kerültek és hiába játszottak jobban a szünet után, nem tudtak közelebb férkőzni a vendégekhez.   

 

NB II. Nyugati-csoport:

Haladás VSE II.-Szigetszentmiklós Futsal 2:1 (0:0)

Gólszerzők: Kovács Máté (29.), Vatamaniuc-Bartha Dávid (37.)

 

NB I.:

Haladás VSE-Balaton Bútor FC Veszprém 4:1 (4:1)

Gólszerzők: Vas Ádám (1.), Milos Simic (3.), Dávid Richárd (5.), Dróth Zoltán (6.)

 

U20-as Nyugati-csoport:

Haladás VSE-Cső-Montage BFC 5:1 (3:1)

Gólszerzők: Vatamaniuc-Bartha Dávid 2 (18., 29.), Kovács Máté (5.), Puhr Bálint (20.), Horváth Zénó (30.)

 

U17-es Nyugati-Csoport:

Haladás VSE-Cső-Montage BFC 1:4 (0:3)

Gólszerző: Kiss Patrik (27.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top