Hiába vezetett kétszer is a Nyírgyulaj vendégeként NB I-es futsal csapatunk, de győznie így sem sikerült. A 2:2-es döntetlen azt jelenti, hogy a Juanra-legénység továbbra is veretlen, de már nem 100 százalékos mutatóval áll a tabella élmezőnyében.

A Nyírgyulaj pont nélkül, míg a Hali pontveszteség nélkül várta a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban megrendezett derbit. Ehhez képest az első percek kiegyenlített játékot hoztak, határozottan jól tartották magukat a hazaiak. A 8.minutumban aztán megtört a jég, sikerült vezetést szereznünk. Igaz, hogy a labda Nagy Bence közreműködésével került a nyírségiek hálójába. A folytatásban aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az ukrán légiósaik által vezérelt vendéglátók és a félidő hajrájában Lapa Serhii találatával egyenlítettek.

Térfélcserét követően egy aktívabb szombathelyi gárdát láthattak a szurkolók és a 23. percben ez ismét vezetést eredményezett: Dróth Zoltán szerezte meg szokásosnak mondható gólját. Ezt követően a nyírségiek óriási energiákat mozgattak meg az egalizálás érdekében és próbálkozásaik a 35. percben sikerre vezettek: Harmati Tamás vette be a kapunkat és ezzel be is állította a 2:2-es végeredményt.

A döntetlennek köszönhetően csapatunk továbbra is veretlen, ám már nem 100 százalékos mutatóval állomásozik a közvetlen élmezőnyben.

Horváth Péterék legközelebb szeptember 21-én hétfőn lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor 18.30 órakor a DEAC együttesét fogadják a Haladás Sportkomplexumban.

Juanra Calvo vezetőedző: - Nagyon szoros, küzdelmes meccset játszottunk a Nyírgyulajjal. Úgy gondolom, hogy a helyzetek alapján mi álltunk picivel közelebb a győzelemhez, de a hazaiak is sokat tettek a döntetlenért. Sajnálom, hogy kétszer sem tudtuk megtartani az előnyünket. Szerintem a Nyírgyulaj lényegesen jobb csapat annál, mint amit az első két fordulóban mutatott.

Nyírgyulaj KSE-Haladás VSE 2:2 (1:1)

Gólszerzők: Lapa Serhii (18.), Harmati Tamás (35.) illetve Nagy Bence öngól (8.), Dróth Zoltán (23.)