Felnőtt futsalcsapatunk egyik legtehetségesebb fiatal játékosa Gerencsér Antal, aki most a Nagy Lajos Gimnázium helyett otthoni környezetben próbálja meg elsajátítani a tananyagot.

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt bezártak az oktatási intézmények és a diákok digitális eszközök segítségével folytathatják tanulmányaikat. Az NLG 11/D osztályába járó Gerencsér Antal sincs ezzel másként.

- Most a számítógépek vették át a főszerepet. A világhálón kapjuk meg a leckéket és a későbbiekben majd így adhatunk számot a tanultakról. Nekem nagyon hiányoznak a társaim, barátaim, mert korábban rengeteg időt töltöttem velük. Moziba, kávézóba, étterembe jártunk közösen és most velük is csak neten tudom tartani a kapcsolatot. De megértem, hogy jelenleg vannak olyan szabályok, melyeket be kell tartani. Az egészség számunkra is a legfontosabb – adott rövid helyzetjelentést Titi, aki reggelente a Juanra mestertől kapott penzumokkal kezdi a napot. Elmondása szerint csupa olyan feladatot ír elő a spanyol vezetőedző, melyeket otthon is meg lehet csinálni, így nem kell kimozdulni a biztonságot adó falak közül.

- Én a szüleimmel élek és természetesen nagyon vigyázunk egymásra. A nagyszülőkkel leginkább édesanyám tartja a kapcsolatot, ő segít nekik a bevásárlásban, ügyintézésben. Mi most főként az ő egészségük érdekében inkább nem találkozunk velük. Remélem, hogy hamarosan lezárul ez a nehéz élethelyzet és folytatódhat majd a bajnokság. Nagyon szeretnénk a Magyar Kupa után a bajnoki aranyat is megnyerni – zárta szavait a Hali fiatal centere.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top