Akárcsak Szombathelyen, a dunaújvárosi visszavágón is 4:2 arányban nyert a Haladás VSE a Dunaferr ellen, így csapatunk 8:4-es összesítéssel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, melyet február 22-23-án az Aréna Savariában rendeznek meg.

Remekül kezdődött a negyeddöntő visszavágója, ugyanis Dróth Zoltán parádés átadása után Hajmási Milán már a második percben megszerezte a vezetést a Haladásnak. A folytatásban ugyan a hazaiak is veszélyeztették pár alkalommal a magabiztosan védő Alasztics Marcell kapuját, ám az újabb gólt is a mieink szerezték: a 12. percben a Milos Simic által legurított szabadrúgást helyezte Dróth Zoltán a hálóba. Nem sokkal később pedig már 3:0-ra vezettek a szombathelyi zöld-fehérek, mivel Milos Simic használta ki a Duna-partiak kapitális védekezési hibáját.

A háromgólos Hali-előnyről induló második félidő, akárcsak az első, egy Hajmási-találattal kezdődött: ezúttal Vas Ádám passzát lőtte a hálóba a vasiak újdonsült gólgyárosa. Ezt követően Juanra mester pihentette legjobbjait és inkább a fiatalokat szerepeltette. Így pedig sikerült is a hazaiaknak szépíteniük: előbb Klacsák Bence, majd pedig Csányi Dávid vette be Gyimesi Máté kapuját. Utóbbi 10 méteresből lőtt góljával alakította ki a 4:2-es végeredményt.

A Haladás kettős győzelemmel, 8:4-es összesített gólaránnyal jutott be a hazai rendezésű Final Fourba.

Juanra Calvo vezetőedző: - Gratulálok valamennyi játékosomnak, mert mindenki megtette a magáét, aki a pályára lépett.  Koncentráltan játszottunk az első pillanatoktól és ezúttal sokkal jobbak voltunk, mint az ellenfél. Nem véletlen, hogy az öt a négy elleni játékkal meg sem próbálkoztak. Nagyon örülök, hogy bejutottunk a Final Fourba.

Horváth Péter csapatkapitány: - Végig csapatként játszottunk és ez nagyon fontos volt, akárcsak az, hogy igen hamar vezetést szereztünk. Ezzel lényegében tudatosítottuk is a hazaiakkal, hogy itt ma nem nyerhetnek. Óriási dolog, hogy az Aréna Savariában a saját közönségünk előtt szerepelhetünk a négyes döntőben. Bízunk abban, hogy a szurkolóink segítségével sikerül ismét megnyernünk a Magyar Kupa küzdelmeit.

Dunaferr Due Dutrade FC-Haladás VSE 2:4 (0:3)

Gólszerzők: Klacsák Bence (31.), Csányi Dávid (32.) illetve Hajmási Milán 2 (2., 23.), Dróth Zoltán (12.), Milos Simic (15.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top