A Haladás VSE mindkét korosztályos futsalcsapata győzelemmel tudta le az I. osztályú bajnokság Nyugati-csoportjának 8. fordulóját: az U17-es gárda 9:1-re, míg az U20-as 4:3-ra győzte le az Újpest hasonló korcsoportú együttesét.

A program a szokásoknak megfelelően a két U17-es csapat mérkőzésével kezdődött, melynek már a 30. másodpercében vezetést szereztek a vendég fővárosiak: Hegedűs Zsolt használt ki egy védelmi megingást. Nem sokkal később súlyosnak tűnő sérülést szenvedett egy összecsapás során az újpestiek hálóőre, Gyarmati Balázs, akit le is kellett cserélni. Mivel csak egy cerberust hoztak a vendégek, így a helyére egy mezőnyjátékos állt a kapuba. Ezt az előnyt a 13. percben használták ki először a vasi fiatalok: Puhr Bálint bombázott éles szögből a hálóba. Nem sokkal később Kárász Noel gólja pedig már Hali-vezetést ért. A félidő végjátékában azonban Horváth Kristóf nagy védései kellettek ahhoz, hogy a szünetben 2:1 álljon az eredményjelzőn.

Térfélcserét követően aztán jött Kiss Patrik és két találatával eldöntötte a lényegi kérdéseket. A folytatásban Puhr Bálint és Mézer Viktor még kétszer-kétszer, míg Knizs Olivér egyszer zörgette meg az ellenfél hálóját, így a vége 9:1-es szombathelyi győzelem lett.

A nagyobbaknál is hasonló volt a forgatókönyv, ugyanis Nagy Tamás révén a fővárosiak kerültek előnybe a derbi elején, és ennek köszönhetően a szünetben is ők vezettek 1:0-ra.

A második félidő elején csak helyzetekig jutott a Hali, ám a 29. percben megtört az átok és Gerencsér Antal egyenlített. A 33. minutumban pedig már 2:1 volt ide, mivel Németh Benjamin is bevette a lila-fehérek kapuját. Erre még válaszolni tudtak a vendégek és ennek köszönhetően 2:2-es döntetlenről indult a végjáték. Ebben a hazaiak Németh Ármin és Kovács Máté révén kétszer, míg a vendégek Nagy Tamásnak köszönhetően csak egyszer voltak eredményesek, így 4:3-ra a szombathelyiek nyerték a szórakoztató, látványos mérkőzést.

Haladás VSE U17-Újpest FC U17 9:1 (2:1)

Gólszerzők: Puhr Bálint 3 (13., 27., 32), Kiss Patrik 2 (21., 24.), Mézer Viktor 2 (25., 32.), Kárász Noel (16.), Knizs Olivér (27.) illetve Hegedűs Zsolt (1.)

Haladás VSE U20-Újpest FC U20 4:3 (0:1)

Gólszerzők: Gerencsér Antal (29.), Németh Benjamin (33.), Németh Ármin (37.), Kovács Máté (39.) illetve Nagy Tamás 3 (3., 36., 40.)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top