Fölényes, 5:0 arányú győzelmet aratott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Haladás VSE futsalcsapata a Ferencváros otthonában. A szombathelyiek egy pillanatig sem adtak esélyt a jó erőkből álló házigazda fővárosiaknak.

Két zöld-fehér csapat, az FTC-Fisher Klíma és a Haladás VSE találkozott a futsal Magyar Kupa legjobb 16 csapata között. A szombathelyiek kifejezetten nehéz vendégjátékra készültek és ezt az első félidő fényesen bizonyította is. Ugyan Michel Melo már a 4. percben vezetést szerzett a vasiaknak, ám a folytatásban csak nem akart megszületni a megnyugtató második találat. Az egykori válogatott Tóth Gyula határozottan jól védte a hazaiak kapuját, így a félidőben csupán 1:0-ás Hali-vezetés állt a táblán.

Térfélcserét követően viszont nagyon gyorsan növelte előnyét a Juanra-legénység: Vas Ádám egy remek akció végén szerzett gólt. Ezt követően sorra maradtak ki a nagyobbnál is nagyobb szombathelyi ziccerek, míg nem a 35. percben Dróth Zoltán minden lényegi kérdésre pontot tett találatával. A végjátékban a Fradi öt a négy elleni játékra váltott, ám ezzel csak azt érték el a fővárosiak, hogy újabb két alkalommal zördült meg a hálójuk: előbb Vas Ádám, majd pedig Luis García használta ki az üresen tátongó kapu adta lehetőséget. Győzelmének köszönhetően a Haladás bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, ahová már a Veszprém, a Nyírgyulaj, a Rubeola, a Hidegkúti SC és a Berettyóújfalu is kvalifikálta magát. Az utolsó nyolcaddöntős meccset december 11-én rendezik majd meg az Érd és a Tihany között, így a továbbiakra vonatkozó sorsolást csak azt követen ejthetik meg a szövetségben.

FTC-Fisher Klíma-Haladás VSE 0:5 (0:1)