Akárcsak a Kecskeméttel vívott hazai meccsén, ezúttal is a szünet után játszott lényegesen jobban NB I-es futsalcsapatunk. Ráadásul a Nyírgyulaj ellen fordítaniuk is kellett Dróth Zoliéknak: 1:2-ről 6:2 lett a vége.

Rangadót várt mindenki a Haladás-Nyírgyulaj derbitől és az első félidő tökéletesen igazolta is a várakozásokat. A hazaiak megpróbáltak mezőnyfölényt kiharcolni, a vendégek pedig kontrákra rendezkedtek be és ez taktikájuk a szünetig tökéletesen működött is. Dróth Zoltán ugyan a 6. percben megszerezte a vezetést a vasiaknak, ám erre a nyírségiek két találattal válaszoltak: a 9. minutumban Vlasovych, míg nem sokkal később Csoma lőtt az amúgy jól teljesítő Alasztics hálójába. Így pedig a szünetben 1:2-es állás csúfoskodott az eredményjelzőn.

Szerencsére a második játékrész egy újabb Dróth-találattal kezdődött és ez meg is adta az alaphangját a folytatásnak. A 31. percben Fekete öngólja után már a hazaiak jártak előrébb egy találattal és ezt követően enyhe túlzással élve már csak egy csapat volt a pályán, az pedig a Haladás volt. Sorrendben Simic, Dróth és Vas iratkozott fel a góllövők közé. Különösen utóbbi találata volt szépsédíjas: Ádi minden bizonnyal a forduló gólját szerezte a 38. percben és ezzel be is állította a 6:2-es végeredményt.

Győzelmének köszönhetően a Juanra-legénység feljött a tabella második helyére. Csapatunk legközelebb csütörtökön lép pályára bajnoki meccsen, még pedig 19 órakor a Rubeola FC otthonában. Remélhetőleg sok szurkoló elkíséri majd a fiúkat Csömörre, különösen a B-közép bíztatására számítunk! Ezúton kérünk elnézést a késői tájékoztatásért a mérkőzés időpontjának változásval kapcsolatban! Hajrá Haladás! 

Haladás VSE-Nyírgyulaj KSE 6:2 (1:2)

Gólszerzők: Dróth 3 (5., 21., 35.), Simic (34.), Vas (38.) Fekete öngól (31.) illetve Vlasovych (9.), Csoma (10.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top