Győzelemmel kezdte a 2019-2020-as szezont a Haladás VSE két korosztályos futsalcsapata. Az U17-es együttes a pályán, míg az U20-as a „zöld asztalnál” harcolta ki a három bajnoki pontot.

Az I. osztályú országos futsalbajnokság Nyugati-csoportjában a Rubeola FC együttesei ellen kezdtek volna a csapataink, ám a csömöriek U20-as gárdája nem érkezett meg Szombathelyre, így a szabálykönyv szerint a Hali játék nélkül, 3:0-ás gólaránnyal gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

Az U17-es együttesek viszont összecsaptak egymással és egy kifejezetten érdekes, izgalmas mérkőzést prezentáltak a népes szurkolótábornak.

A derbi ugyan egy nagy hazai helyzettel kezdődött, de a folytatásban két kontrájukat is eredményesen zárták a vendégek és így két góllal elléptek. A 7. percben viszont jött Márovics Dávid és elemi erővel bombázott a csömöriek kapujába. Mivel az első félidőben több találat már nem esett, 1:2-es állásnál vonulhattak a küzdő felek pihenőre.

A szünet után Mézer Viktor egy parádés cselsorozat végén egyenlített, Puhr Bálint okos gólja pedig már a vezetést jelentette Sziffer András legénységének. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mivel egy percen belül egalizált a Pest megyei együttes. Puhr Bálint újabb mutatós találatával viszont a 29. percben ismét a vasi zöld-fehérek kerültek előnybe. A 32. minutumban a vendégek legjobbja, Schiszler Bertalan villant egy nagyot és higgadtan vette be az amúgy remekül védő Horváth Kristóf kapuját, ezzel pedig 4:4-re alakította az állást. A végeredményt azonban Márovics Dávid állította be, aki a kapufa segítségével bombázott a vendégek kapujába. A vége így 5:4 lett a Haladás javára.

Sziffer András edző: - Úgy gondolom, hogy ez a lelkesedés és a csapatjáték diadala volt. A srácok nagyot küzdve harcolták ki a győzelmet. Sok olyan dolgot láttam a csapatomtól, melyeket az edzéseken gyakoroltunk, de persze még kijavításra váró hiba is van bőségesen. A lényeg, hogy jól kezdtük a bajnokságot.

 

Haladás VSE U17-Rubeola FC U17 5:4 (1:2)

A Haladás gólszerzői: Márovics (7., 36.), Puhr (23., 29.), Mézer (21.)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top