Futsal csapatunk a hét eleji siker után ismét idegenbe utazott. Kemény hét után vannak túl a srácok, és megérdemelten pihenhetnek a következő 2 hétben. Részleteket olvashattok, ha tovább pörgettek!

Bőnyben vendégszerepelt a Hali futsal csapata. A hazaiak az utolsó helyen álltak a tabellán, így kötelező 3 pontért utaztak a szombathelyiek Győrbe. Ennek ellenére kemény meccsre lehetett számítani. A Bőny védekezésre kényszerült a mérkőzés nagy részében és kontrákra rendeződtek be. Sokáig 1:1-et mutatott az eredményjelző, a vasiak nem tudták feltörni a hazaiak kemény védekezését! Majd egy jól eltalált távoli lövéssel vezetést szerzett a Hali és onnan már megállíthatatlanok voltak. Nehéz szülés volt, de a vége megérdemelt 3 gólos Haladás siker lett! November 20-án játszik legközelebb a Haladás futsal csapata. Akkor az Aramishoz látogat a szombathelyi együttes. A tegnapi Bőny elleni győzelemmel jelenleg a tabella 2. helyén állnak a vasiak. 6 forduló telt el a bajnokságból és ezalatt 4 győzelmet szerzett és 2 vereséget szenvedett a csapatunk. Igaz sok csapat még hétfőn játszik a 6. fordulóban, de addig is 12 ponttal a 2. helyen áll a Swietelsky-Haladás VSE.

Gólszerzők: Horváth Péter 2, Vidák Balázs, Leonardo Mendes

Bőny - Swietelsky-Haladás VSE 1:4 (1:1)

 

NBIII-as futsal bajnoki mérkőzés

Nagykanizsa - Swietelsky-Haladás VSE

Megkezdi az NB III-as együttesünk a szereplést a futsal bajnokságban. Idén megalakult az NB III-as csapatunk és hétfőn már ők is pályára lépnek. Először idegenben játszanak a Nagykanizsa otthonában. A csapatban a Haladás nagypályás U19-es fiataljai, az U20-as korosztályunkban jól teljesítő futsalosok és az adott fordulóban a felnőtt keretéből kimaradó játékosok játszanak majd. Szurkoljunk nekik is a jó teljesítményért!

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top