A felső-házi rájátszás harmadik fordulójában 3–1-re verte élvonalbeli futsalcsapatunk a vendég Veszprém gárdáját. A mérkőzés a várt nagy küzdelmet hozta, amiből a helyzeteivel jobban sáfárkodó együttesünk jött ki jobban, így továbbra is a tabella első helyén állunk.

A felső-házi rájátszás 3. körének rangadóján listavezető csapatunk a bronzérmes pozícióban állomásozó Veszprém gárdáját fogadta a Haladás Sportkomplexumban. A mérkőzés első félideje azt hozta, amire előzetesen számítani lehetett, kőkemény küzdelmet és kevés helyzetet. Az első igazán komoly ziccerre egészen a 16. percig kellett várni, ekkor az NB I-ben bemutatkozó Henrique Diniz találta el a kapufát, a kipattanót pedig Sásdi Bálint gyűjtötte be némi szerencsével. A játékrész hajrájában aztán alaposan felpörögtek az események, előbb Dávid Richárd forintos labdáját továbbította szép mozdulattal a hálóba Dróth Zoltán, majd pedig Pál Patrik egyenlített kisbüntetőtőből, így 1–1-es állásnál vonulhattak a küzdő felek pihenőre.  Térfélcserét követően sem változott a játék képe. Minden egyes labdáért komoly harc folyt a pályán, elég gyakran szócsatákkal megspékelve. A 30. percben aztán debütáló brazil légiósunk szerzett labdát a veszprémiek kapuja előtt, a nagyot hibázó vendégvédők pedig szabálytalankodtak vele szemben, így büntetőhöz jutottunk, amit Dróth Zoli váltott gólra annak rendje és módja szerint. Nem sokkal később Hajmási Milán vállalkozott lövésre rendkívül éles szögből. A löketet Sásdi Bálint csak kiütni tudta, még pedig az éppen érkező Sipos Gergő elé, aki elemi erővel bombázta a labdát a léc alá. Mint később kiderült, ezzel be is állította a 3–1-es végeredményt.

Juanra Calvo vezetőedző: - Szerintem jobbak voltunk az első félidőben is, csupán az utolsó öt-hat perc volt gyengébb. Nem koncentráltunk eléggé és sokat reklamáltunk. A szünetben megbeszéltük, hogy mit kell csinálni. Szerencsére a vezetést a második játékrészben is mi szereztük meg, pedig volt helyzete a Veszprémnek is. Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz és az is lett, így még értékesebb ez a győzelem.

 

Haladás VSE-Balaton Bútor FC Veszprém 3–1 (1–1)

Gólszerzők: Dróth Zoltán 2 (20., 30.), Sipos Gergő (33.) illetve Pál Patrik (20.)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top