A magyar fővárosban lejátszott összecsapáson a Haliból Alasztics Marcell, Dróth Zoltán, Dávid Richárd és Hajmási Milán is bekerült a kezdőötösbe, csupán Horváth Norbert képviselt másik egyletet. Sajnos rendkívül rosszul indult a derbi, a vendégek már a 2. percben megszerezték a vezetést. Ezt követően a mieink óriási erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ám Dávid Ricsi révén csak egy kapufáig jutottunk. Az ellenfél viszont a 14. percben ismét bevette Alasztics Marci kapuját, így már 2–0 volt oda. A félidő végjátékában szerencsére Nagy Imre szépített, ennek köszönhetően csak minimális volt a hátrányunk a szünetben.

 

A második játékrész elején egyértelműen Turzó József tanítványai domináltak, akik Dróth Zoli kapufájánál nagyon közel jártak az egyenlítéshez. Ám mivel nagyon fogyott az idő, kockáztatni kellett, átálltunk az öt a négy elleni játékra. Ez pedig sajnos totálisan csődöt mondott: egymás után kaptuk az üreskapus gólokat. Így hiába talált be többek között Vas Ádi is a vendégek kapujába, a végén 7–3-ra kikaptunk. Ezzel pedig szinte minimálisra csökkent az esélyünk arra, hogy kijussunk a 2022-es hollandiai Európa-bajnokságra.

Dróth Zoltán csapatkapitány: - Nagyon nehéz most bármit is mondani, mert nem várt fájó vereséget szenvedtünk. De próbáljunk pozitívan gondolkodni. Van még hátra három meccsünk a csoportban. Az álmainkat nem szeretnénk feladni. Ezért nem hátra, hanem előre kell tekintenünk a folytatásra. 

A magyar válogatott legközelebb március 10-én szerdán Izraelben lép pályára Eb-selejtező mérkőzésen.

Magyarország-Izrael 3–7 (1–2)

Gólszerzők: Nagy Imre (20.), Rutai Balázs (34.), Vas Ádám (37.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top