Fotó: Németh Richárd 

A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően 3–1-re legyőzte futalcsapatunk a Berettyóújfalu együttesét. A győzelem egyben azt is jelenti, hogy a mieink az utolsó forduló eredményétől függetlenül az első helyről kezdhetik majd a felsőházi rájátszást. 

Az NB I-es futsal-bajnokság 13. fordulójából elhalasztott mérkőzését pótolta be listavezető együttesünk, melyen az ellenfél a második helyen álló Berettyóújfalu volt. A derbi tétje az alapszakasz első helyezése volt és ennek megfelelően is kezdtek a csapatok. Mindkét gárda főként a védekezésre ügyelt, így a kapuk eléggé ritkán forogtak veszélyben. Ennek ellenére Dróth Zoli és Vidák Balázs is közel állt a gólszerzéshez, de az eredmény mindkét esetben maradt 0–0. A 17. percben viszont teljesen váratlanul vezetést szereztek a hajdúságiak, Rábl oldalberúgását Alasztics Marci pont Darrieer testére ütötte, akiről a kapuba pattant a laszti, így a félidőben 1–0-ra mentek a vendégek.

Fotó: Németh Richárd 

 

A második játékrész eleje is főként mezőnyjátékkal telt, de szerencsére ezúttal a mieink törték meg a gólcsendet: Dróth Zoli parádés passza után Nagy Kevin helyezett az üresen tátongó kapuba. Nem sokkal később pedig már nálunk volt az előny, ugyanis a Milos Simic kapufáját követő kavarodás végén Vidák Balázs bombázott a hálóba. Ezt követően kockáztatni kényszerült a Berettyó és „vészkapusos” játékra váltott. Ennek köszönhetően pedig szépen sorban jöttek is a helyzetek, főként nekünk. Vidák és Dróth ugyan még elhibázta a maga ziccerét, de Hajmási Milán élt a lehetőségével és Mezei lábai között a kapuba lőtte a lasztit. Ezzel pedig be is állította a 3–1-es végeredményt.

 

Fotó: Németh Richárd

Fotó: Hornyák Emőke

 

Juanra Calvo vezetőedző: - A Berettyó nagyon erős ellenfél volt. Szerintem végig mi domináltunk a meccsen, több helyzetünk is volt. Örülök, hogy sikerült nyernünk. Szerencsére a második félidőben a saját ritmusunkban tudtunk játszani és ezzel fordítottuk meg az eredményt.

Győzelmének köszönhetően csapatunk az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte az alapszakaszt. A hétfői, újpesti vendégjátékunk tétje az lesz, hogy meg tudjuk-es őrizni a veretlenségünket.

 

Haladás VSE-MVFC Berettyóújfalu 3–1 (0–1)

Gólszerzők: Nagy Kevin (29.), Vidák Balázs (30.), Hajmási Milán (38.) illetve Darrieer (öngól, 17.)

Fotó: Hornyák Emőke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top